Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: a tanárok fele megkapta a koronavírus elleni védőoltást

Tanügyminiszter: a tanárok fele megkapta a koronavírus elleni védőoltást Románia

A tanárok fele megkapta a koronavírus elleni védőoltást – közölte hétfő késő este a Digi24 televízió műsorában az oktatási miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Sorin Cîmpeanu azt mondta: a mintegy 350 ezer tanügyi alkalmazott egyharmadát sikerült immunizálni, de ezen belül a tanárok mintegy fele kapta meg a védőoltást.

A szaktárcavezető derűlátó a tekintetben, hogy az iskolák biztonságosak maradnak, és a vizsgákat megfelelő körülmények között sikerül megtartani.

Hozzátette: a tanárok a március 10-én lejáró kampány vége után is kérhetik az oltást.

A tanulók kevesebb mint fele vett részt a jelenléti oktatáson a második félévben a végzős osztályokban

A végzős osztályokban a tanulók kevesebb mint fele vett részt a jelenléti oktatáson a második félévben – közölte az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az egészségügyi miniszterrel közösen kiadott legfrissebb rendelkezések szerint, a tanintézmények nyolcadik, tizenkettedik és tizenharmadik osztályába járó tanulói, valamint a posztliceális oktatás és a szakiskolák végzős tanulói számára fizikai jelenléttel folyik az oktatás, legfeljebb 15 tanuló jelenlétével a nyolcadik, és legtöbb 17 tanuló jelenlétével a többi végzős osztályban, az olyan településeken is, ahol piros forgatókönyv van érvényben.

A tárcavezető úgy fogalmazott: „ha megkérdeznék, nem tudná megmondani”, hogy miként törtéhet meg az, hogy egy piros forgatókönyv szerint működő intézményben, egyazon iskola két szomszédos osztályában, a negyedik osztályosok teljes létszámmal lehetnek jelen, a vizsgára készülő nyolcadikosoknál pedig egyszerre csak a fél osztály jöhet iskolába.

A miniszter úgy véli: „az oktatás nem betegít meg” és nem szerencsés, hogy a kisiskolásokba azt sulykolják, hogy ha iskolába mennek, megbetegítik szüleiket, nagyszüleiket.

„Ha iskolába járnak, az oktatás nem betegíti meg őket. Épp ellenkezőleg, megtanítja betartani a szabályokat. Ha iskolába járva betartja a szabályokat, akkor nagyon nagy az esély a betegség kockázatának kezelésére” – hangsúlyozta Cîmpeanu.

A helyreállítási terv keretében beszerezhetők az online oktatáshoz szükséges platformok

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében beszerezhetők az online oktatáshoz szükséges platformok – közölte az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu rámutatott: világszerte többfelé évek óta alkalmaznak az egyetemeken olyan platformokat, amelyek nem csak az oktatáshoz, hanem a vizsgák lebonyolításhoz is megfelelő körülményeket biztosítanak, ám nincs tudomása arról, hogy Romániában is működnének ilyenek.

Azt mondta: az országos helyreállítási terv kiváló alkalmat teremt az oktatás „masszív digitalizációjára”, online oktatási platformok beszerzésére.

Hozzátette: egyelőre nem merül fel, hogy a tanulók az online vagy a jelenléti oktatás közül választhassanak, mert sem a tanárok, sem a digitális infrastruktúra nincs erre felkészülve.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás