Gondolom az illat is kifogastalan.Lehet Mennyi nyaralni
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Bogdan Bola, a Dobrodzsai Vízügyi Igazgatóság vezetője a Digi24-nek elmondta, a jelenség több hete tapasztalható volt, azonban nem olyan intenzitással, mint szerdán.
„Naponta begyűjtjük az algákat, azonban tegnap déltől megváltozott a tengeri áramlatok iránya, és nagy mennyiségű algát mostak a partra a nyílt tengerről” – nyilatkozta.
A vízügyi igazgató szerint a jelenséget nagy mértékben befolyásolja a tenger magas hőmérséklete is.
„A szakértők azt mondták nekem, hogy tíz éve nem találkoztak hasonló helyzettel. A jelenséget az enyhe tél és a magas víz-, illetve levegő-hőmérséklet okozza. A magas hőmérséklet miatt az algák továbbra is jelen lesznek a tengerparton, és a következő napokban egyre nagyobb mennyiségekre számítunk” – mondta Bogdan Bola.
(Digi24)
Gondolom az illat is kifogastalan.Lehet Mennyi nyaralni
Nem barnàn hanem zölden jönnek vissza a nyaralàsbòl