Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is lázban tartják a Sri Lanka-i vendégmunkások Gyergyóditrót

Továbbra is lázban tartják a Sri Lanka-i vendégmunkások Gyergyóditrót Románia

A helyi pékség által alkalmazott két Sri Lanka-i vendégmunkás továbbra is lázban tartja Gyergyóditró lakosságát. A polgármester szombatra falugyűlést hívott össze az ügy megvitatására.

Hirdetés
Hirdetés

A gyergyószéki nagyközségben két héttel ezelőtt állt munkába két Sri Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A római katolikus vallású, de sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakossága, és ellenségesen viszonyult hozzájuk.

Helyi kezdeményezők az egyik közösségi portálon „Migránsmentes Ditrót akarunk” elnevezéssel hoztak létre csoportot, amelyben indulatos vita kezdődött az idegenek ditrói jelenlétéről. Olyan is volt, aki azt kívánta, hogy „irtsák ki” a jövevényeket. A pékséget működtető cég, látván az ellenséges hangulatot, a szomszédos Gyergyószárhegyre költöztette a vendégmunkásokat. A cégvezető azonban közölte: nem mond le a szakképzett munkásokról, sőt, már szerződést is kötött egy további Sri Lanka-i és négy nepáli pékmesterrel. Kijelentette: nem érti a felháborodást, hiszen korábban dolgoztak már a pékségben magyarországi, svájci és ukrán pékmesterek is, őket azonban nem kifogásolta a közösség.

A pékség egyébként mintegy száz személynek ad munkát a településen.

Szerda délután több tucat tiltakozó a helyi római katolikus templomban gyűlt össze, ahonnan a helyi művelődési ház udvarára, majd a polgármesteri hivatalhoz vonult. Azt kérték: a polgármester kezdeményezzen helyi népszavazást, és akadályozza meg, hogy a község területén vendégmunkásokat alkalmazzanak. A kérdés a helyi önkormányzati testület szerdai ülésén is napirendre került.

Puskás Elemér polgármester sajnálatosnak tartotta, hogy egyesek összekeverik a migrációt a vendégmunkával, és meglepőnek találta, hogy a vita mennyire megosztotta a közösséget. Kijelentette: a helybéliek ugyanilyen lendülettel kezdeményezhetnék a „szemétmentes Ditrót”, a „családon belüli erőszakmentes Ditrót” vagy a „falopásmentes Ditrót” is, amiként a „migránsmentes Ditrót” kezdeményezték. Egy felszólaló fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „nem kell a ditróiaknak új kultúra”, ugyanis elegendő az övék, a munkaerőt pedig „meg kell fizetni”.

A polgármester végül falugyűlést hívott össze szombat délelőttre a téma megvitatására.

(MTI, fotó: Beliczay László/Székelyhon)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. január 30., 8:06
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Elfelejtették a drága ditróiak, hogy Orbán Viktornak sincs kifogása a tiszta papírokkal, munkavállalói engedéllyel érkező emberek ellen.
    Nem követik a mester, csak a katolikus papjukat. Keresztényi szeretet melengeti keblünket, ezért fagyunk meg.

  • User
    Dátum: 2020. január 30., 9:23
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Mi lenne , ha egy gyergyóditrói péket így fogadnának Angliában? A székely bunkóság egyik megnyilvánulása ez. Nem kultúrát hoztak, hanem munkaerőt, és a kultúrát nem ezektől a szerencsétlen pékektől kell védeni, hanem pontosan mi székelyek kellene megvédjük és ápoljul. Hiában zarándokolunk tömegesen, vagyunk keresztények, ha ennek ez a megnyilvánulási formája. Egyetértek azzal, hogy a munkaerőt meg kell fizetni, akkor talán itthon maradna több székely pék, de ettől még emberi mivoltunkból ne vetközzünk ki. Szégyelem, hogy nálunk ez történik, de ennek egyik okozója a magyar közmédia is. Minden nap, mindeen percben onnan is ez az idegengyülölet csepeg.

    • User
      Dátum: 2020. január 30., 13:13
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Olvastam a magyar médiában megjelenteket is…ők csak átvették a híreket nem írtak cikket róla.Nem kéne hazudozni!az úgy is kiderül.

        • User
          Dátum: 2020. január 31., 13:24
          ÉRTÉKELÉS: 4

          Képekkel,felvételekkel,szövegekkel alátámasztva!Vagy te nem hiszel a szemednek sem?Akkor nézzél ATV.t meg RTL K ot.Tudod mi zajlik a Balkánon Görögországtól Szerbiáig?Vagy Ausztriától Svédorszagig?Na mesélj valami szépet erről ,hogy legyen benne részünk.De csak a mesédnek!

          • User
            Dátum: 2020. január 31., 15:38
            ÉRTÉKELÉS: -2

            Tele szándékos csúsztatásokkal, így hát szegény ditrói, aki soha nem látott migránst, egy hivatalos papírokkal, munkavállalói engedéllyel az országba DOLGOZNI jött emberre migránst kiállt.

    • User
      Dátum: 2020. január 31., 21:32
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Nem a ditroi néppel van baj hanem a munkáltatóval. A helybelinek minimalbert ad.Az idegent megfizeti. Nem dicséri senki aki ismeri a patron urat

  • User
    Dátum: 2020. január 30., 10:27
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Na ugye ,hogy a vége itt is a pénzről szól a megélhetésről!A tulajdonos az árúját piaci áron adja el de a munkaerőt már nem piaci áron alkalmazza…a fizetések 1800 lejtől 3000 lejig vannak mondja ő ami szerinte a vidéken nagyon jó fizetések…Ha elmegy a munkás/pék/ Brassóba már ott is sokkal többet keres? nem beszélve ha Nyugatra megy.Akkor hogy akarják megtartani a munkaerőt?Csak ők vagyonosodjanak nagy házak ,villák,több nagy autó,külfödi utak a dolgozói meg.tengődjenek és örüljenek hogy van amiből tengődni?Olyan 25 éve a nagyképü vállalkozók ,ha valaki keveselte.a.fizetését azonnal rabágta.’ha nem tetszik elmehet százan vannak a helyére’.És elmentek mind a legény a mesében szerencsét próbálni. És most ők jajgatnak hogy nincs munkaerő meg hogy magasak az adók stb.Most is erőfitogtatás mutatkozik ebben az esetben is…majd ő megmutatja hogy!Azért sem ad a helybélinek egy kicsivel többet , legalább az inflációt követve,hanem inkább …csakazértis!

    • User
      Dátum: 2020. február 1., 18:59
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Tessék én jan 30.án megírtam a véleményemet a tulajdonosról…a mai falugyülésen ezt igazolták 100% -an a hozzászólók.Haromszéki ‘patronok’!tanúlságos eset!

  • User
    Dátum: 2020. január 30., 11:06
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A ditróiak most höbörögnek néhány vendégmunkás miatt,de vajon mit fognak csinálni a tényleges migránsokkal, mert az már most boritékolható, hogy ha Románia migránsokat fog befogadni, azok a székely településeken fognak kikötni.

    • User
      Dátum: 2020. január 30., 17:10
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Svédorszagban csak délen vannak északra nem mennek a hideg miatt…ha megfújja őket a Nemere világga futnak…Olténiába meg.a tengerparti városokba.

      • User
        Dátum: 2020. január 31., 16:40
        ÉRTÉKELÉS: 2

        Egy nemzetközi cégnek dolgozom, évente néhányszor megyek külföldre, főleg Németországban. Kollégáim németek, svédek, franciák, britek, olaszok, amerikaiak, stb. Napi kapcsolatban vagyunk, nem csak munkáról beszélünk. Valahogy soha nem azokkal a hírekkel ijesztgetnek, amivel az M1. Van migráció? Van. Okoz problémákat? Igen. Vannak bünőzök a migránsok között? Igen. Vannak rossz trendek, mint pl. Svédország egyes részein? Vannak. De a média egy része aránytalanul felkapja ezeket a híreket. Mint ahogy a kinti média a román bűnözést kapja fel. Sok éve dolgozom már velük, és nem is volt gond egy ideig, de kb. 2 éve figyelmeztettek, hogy lehet, hogy ha meghallják honnan vagyok, akkor rossz szemmel néznek rám, legyek rá felkészülve. A média és az emberek ilyenek. Kell nekik valami csont, amit rágjanak, erre pedig a politikusok is jól rájátszanak. Gondolj bele, ha gond va itthon, mint rángatnak elő? A magyar kérdést.

  • User
    Dátum: 2020. január 30., 14:49
    ÉRTÉKELÉS: 8

    A magyarorszagi soros berenceket,akik ujsagiroknak alcazak maqgukat eloszor kergessek ki a falugyulesrol,mert ok nincs mit ott keresenek.Mar eleget bohockodttak Magyarorszagon.

  • User
    Dátum: 2020. január 30., 14:51
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Azert nagyon megneznem,hogy a tulajdonos kitol mit kap azert,hogy alkalmazta ezeket.
    Mert nem pusztan ember barati szeretetbol vette fel.Kulomben ki eszi meg azt a kenyeret?

    • User
      Dátum: 2020. január 30., 17:59
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Kenyeret kap és azért pénzt. Persze, hogy nem felebaráti szeretetből alkalmazza, hanem mert szüksége van munkásra és helyben nem talált.

    • User
      Dátum: 2020. január 31., 15:20
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Én egy morzsát sem ,az biztos.Az pedig egy nagy hazugság ,hogy nincs munkaerő.Hány ‘szocsiálos’lógatja a’ cellert ‘ de annyiért nem vállal olyan nehéz és éjszakai(is) munkát.A másik …tudtommal az EU.ban vagyunk…miért nem alkalmazott EU-s munkaerőt? Mindenki szerintem egyből arra gondol ,hogy azért mert nem hülye ,hogy ennyiért dolgozzon.A pénz beszél itt ha nem vette volna valaki észre.

  • User
    Dátum: 2020. január 30., 17:28
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Csak azt nem tudom, hogy a ditrói művelődési ház névadóját miért nem küldték rögtön haza Ázsiából…

  • User
    Dátum: 2020. január 30., 18:35
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Egy megoldas van,ne vegyen senki kenyeret ettol a cegtol,egye meg a tulaj es a vendegmunkasai.had sulyon meg a zsirjaban a ,,patron,,

  • User
    Dátum: 2020. január 30., 21:57
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A székelyek buta emberek. Csak a regényekben tartják öket furfangosnak. De valójában tanulatlan elmaradott népcsoport. A területi autonomiát se értik …

    • User
      Dátum: 2020. január 31., 14:05
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Nos akkor te tudor nemszékely-ha volna egy fikarcnyi bátorságod megírhatnád mi vagy-akkor magyarázd meg mi is az az autonómia.Meséld el ,hogy Dél-Tirol hogy lett egy fejletlen régióból az egyik legfejlettebb Olaszországban.A titka rend és fegyelem főleg a pénzügyi fegyelem …én termelem meg én használom fel a fejlesztésre hogy mindenki jól járjon .kb.ez nagyon röviden.a többit fejleszd ki te.

  • User
    Dátum: 2020. január 31., 7:45
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A fekete munkás az nem hibás szegény emberek. Itt a tulajdonosokal van a nagy gond mindent bedobnak a nagyobb jövedelem elérése érdekében. Ha jobban megfizetné a helyi munkaerőt nem volna kedve senkinek évi nyolc kilenc hónapi külföldi munkát vállalni. Sajnos!

  • User
    Dátum: 2020. január 31., 11:09
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A szárazpataki patron sem volt képes az itteni munka erőt megbecsülni és mit ad Isten oda is kerültek allitólag pakisztáni, vagy nepáli pékek. Úgy tudni, hogy ezeknek az alkalmazását még az állam is támogatja.

  • User
    Dátum: 2020. január 31., 12:02
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Próbálják a helyiek tisztára mosni magukat, de ha nem a vendégmunkásokkal van baj, hanem a „patronnal”, akkor miért „Migránsmented Ditrót” a facebook csoport neve és mi is van a romkat.ro-n megjelent cikkel?

  • User
    Dátum: 2020. február 1., 18:25
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Te itt biztosan jobban tudod, mint az ott élők. Örvendj a tudásodnak és mérgelődj a migránsok miatt, ha ez jól esik, de ártatlanok felett ne ítélkezz, ne általánosíts, ne szíts gyűlöletet. Mintha Jézus is ilyesmit tanítana.