Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újra versenyeznek a székely startupok

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány immár második alkalommal rendezi meg a Be Smart Székelyföld startup versenyt.

Hirdetés
Hirdetés

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 2015 óta szervezi meg a Be Smart startup versenyeket, amelyek célja a legígéretesebb fővárosi startupok kiválasztása, amelyek Budapest városdiplomáciai kapcsolatrendszerén és a magyar külképviseletek támogatásával Európa jelentős innovációs rendezvényein mutatkozhatnak be.

A budapesti versenyek mellett a BVK feladatának érzi a határon átnyúló együttműködések erősítését, a regionális startup-ökoszisztéma fejlesztését is. Ennek jegyében már több alkalommal szervezett nemzetközi Be Smart versenyeket is: az Interreg-program keretében a V4-államok startupjai, illetve egy alkalommal magyar és szlovák cégek részvételével, 2018-ban első alkalommal pedig székelyföldi vállalkozók számára is – írják.

Idén már második alkalommal szerveznek Be Smart versenyt az erdélyi startupok számára. A november 22-én, Marosvásárhelyen megrendezett döntőn a helyi szakemberek mellett a BVK kuratóriumi elnöke, Szalai Piroska is részt vesz a zsűri munkájában. A legjobbak november 28-án a Startupok Éjszakáján, a Bálna Budapestben mutatkozhatnak be a mintegy ezer fős közönségnek, melyben 70 nyertes startup, 30 hazai és nemzetközi vállalkozásfejlesztési szervezet, hazai és külföldi politikusok és döntéshozók, valamint az innovatív vállalkozások iránt érdeklődő polgárok képviseltetik magukat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás