Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Răzvan Burleanu elnök ismertette, hogy több mérkőzést nem játszanak az idényben, és a bajnokság sorrendjét a jelenlegi állás alapján állapítják meg. A sorrendnél nem lesznek tekintettel arra, hogy a bukaresti Dinamónál és az Astra Giurgiunál észlelt koronavírusos esetek miatt egyes csapatok kevesebb mérkőzést tudtak lejátszani.
A bajnokságot – amint az már korábban kiderült – a kolozsvári CFR nyerte az Universitatea Craiovát és az Astra Giurgiut megelőzve. A sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a kilencedik helyen végzett. Az FRF azzal próbálta elkerülni a kevesebb mérkőzést játszott együttesek hátrányos megkülönböztetését, hogy a következő idényre a jelenlegi 14-ről 16 csapatosra bővítette a bajnokságot. Így a mostani idényben szerepelt csapatok közül egyik sem esik ki automatikusan a Liga 1-ből. Az utolsó helyezett Chindia Târgoviște osztályozót játszik a másodosztály harmadik helyezettjével.
A FRF arról is döntött, hogy a következő bajnoki idényben megőrzi a rájátszásos rendszert, az alapszakasz után a felsőházban hat, az alsóházban nyolc csapat vesz részt. Az alsóházból a két utolsó helyezett esik ki, és a tabella végén szereplő következő két együttes játszik osztályozót az élvonalban maradásért.
A rájátszás alsóházában nem csak a kiesés elkerülése lesz a tét, annak győztese ugyanis osztályozót játszik a felsőház utolsó helyezettjével, és győzelme esetén egy újabb osztályozón akár az Európa-ligában való szereplés jogát is kivívhatja.
„Nagyon érdekes szezonon vagyunk túl, ilyen még nem volt a román labdarúgás történtében. Nem elég a járvány, százával jelentek meg a román szövetség egymásnak ellentmondó határozatai. Ez jelentősen befolyásolta az összes csapat szereplését, de minden jó, ha a vége jó” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa.
Hozzátette, a bajnokságot körülvevő bizonytalanság volt a legrosszabb számukra, hiszen egy ideig úgy tűnt, kilencedik helyezettként nekik is játszaniuk kell a bennmaradásért.
„Az elmúlt két hétben egyetlen nyugodt éjszakánk sem volt” – mondta, hozzátéve: reméli, tanultak az esetből a labdarúgó-szövetségnél és a ligánál, és nem fognak többet ilyen hibákat elköveti, „mert ez amatőrizmus”.
Hozzáfűzte, helyes döntésnek tartja a létszámemelést, mert így könnyebb dolguk lesz a kisebb csapatoknak, hiszen nem 14-ből, hanem 16-ból esik ki kettő. Hangsúlyozta ugyanakkor, reményei szerint a sepsiszentgyörgyiek a jövőben olyan szinten lesznek, hogy nem a bennmaradás miatt kell rettegniük.
A tulajdonos elmondta, a játékosoknak csupán öt pihenőnapot tudtak adni, mert a jelenlegi tervek szerint augusztus 22-én már kezdődik is a következő idény. A keretből négy-öt futballista távozik, ugyanennyien érkeznek, Leontin Grozavu vezetőedző pedig minden bizonnyal a posztján marad. A csapattól sokkal nagyobb önbizalmat és jobb eredményeket várnak a továbbiakban.
(MTI)