A futballfilozófus Cantona

Talán nem túlzás állítani, hogy a francia Éric Cantona a futball történetének legellentmondásosabb figurái közé tartozik. A pályán és azon kívül is tett, illetve mondott olyan dolgokat, amelyek alaposan megosztották a szurkolókat, miközben a pályán mágiára volt képes.

A 45-szörös francia válogatott támadónak mindenesetre híressé vált egy csokornyi nyilatkozata, amelyek között érdemes szemezgetni. Vidámabbá teszik a szürke hétköznapokat, a nehéz időket. Hogy mennyire tartotta magát nagyra? Ezekből a szavakból (is) kiderül. „Ahhoz, hogy a legmagasabb szinten játszhass, szükséged van egy bizonyos típusú intelligenciára, amely legalább annyira fontos, mint akár egy filozófusé.”

Mindenki tudta róla, hogy zseniális focista, ahogyan az is hamar kiderült, hogy a természete nehezen fékezhető. Mielőtt belekóstolt volna a légiós életbe, Franciaországban is kimutatta olykor a foga fehérjét. Alig múlt 20 éves, amikor az Auxerre játékosaként komoly összetűzésbe keveredett csapattársával, Bruno Martinivel, úgy kellett őket szétválasztani. Még mindig a legendás Guy Roux vezette klubnál – több mint négy évtizedig volt az Auxerre vezetőedzője – történt, hogy három hónapos eltiltást kapott, mert durván beleszállt a Nantes játékosába, Michel Der Zakarianba.

Azt gondolná az ember, hogy egy csapatváltás jól jöhet az emberfiának, lehiggad egy kicsit, de nem Cantona. Az Auxerre-ből a Marseille-be igazolt, ahol egyszer egy szurkolóhoz vágta a labdát, innentől folyamatos gondjai voltak a csapat híveivel, gyakran beleállt a szájkaratéba. Nem fért a bőrébe, képtelen volt lenyugodni, annyira csalódott a futballban és a közegben, hogy 11, a francia bajnokságban eltöltött év után bejelentette – mindössze 25 évesen –, hogy inkább visszavonul. Szerencsére meggondolta magát, és végül Angliában kötött ki. 1992 februárjában a Leeds United csapathoz szerződött, ahonnan még abban az évben nézte ki magának Alex Ferguson és a Manchester United.

A kőkemény edző hírében álló Sir Alexnek sem volt könnyű Cantonát megzabolázni. Hazájában még csak a szájkaratéval és a labda dobálásával borzolta a kedélyeket, a Vörös Ördögöknél viszont az egyik legemlékezetesebb mozdulata – zseniális cselei, megindulásai és góljai mellett – egy kung-fu rúgás volt, amelynek egy Crystal Palace-szurkoló volt az áldozata. Aki valaha látta a felvételt, nem felejti.

Amikor pályafutása végeztével arról kérdezték, mire emlékszik a legszívesebben karrierjéből, így válaszolt: „Egy rakat jó pillanatom volt, de a kedvencem az, amikor lerúgtam egy huligánt” – emlékezett vissza az esetre, amikor nem tetszett neki, hogy meccs közben az egyik Palace-drukker beszólt neki és a maga módján elégtételt vett. Állítólag attól durrant el az agya, hogy azt mondta neki a szerencsétlenül járt ember, hogy húzzon vissza Franciaországba, miközben Cantona édesanyját is emlegette. Nem kellett volna.

Persze nem csak a botrányokról szólt az extravagáns labdarúgó élete: a futball iránti alázata, szeretete is híres volt: „A pénz sosem volt számomra mozgatóerő. Én úgy is játszottam volna, hogy semmit nem kaptam érte. Azért pedig, hogy a Wembleyben játszhassak, még fizetni is hajlandó lettem volna.”

Imádta a focit, de gyűlölt benne valamit, ami komoly mozgatórugónak bizonyult: „Én sosem egy csapat ellen játszom. Én az elképzelés ellen játszom, hogy vereséget szenvedhetek.” Voltak labdarúgók, akiket csodált, a brazil Pelé stílusát például költőinek aposztrofálta. „Számomra a művész az, aki képes egy sötét szobában világosságot teremteni. Soha nem voltam képes, és nem is leszek hajlandó arra, hogy különbséget tegyek Pelé passza, amelyet Carlos Albertónak adott a ’70-es világbajnokságon, és Rimbaud költészete között.”

„Ha csak egy szenvedélyed van az életben – a labdarúgás -, és olyan szinten műveled, hogy ezzel minden mást kizársz, az nagyon veszélyes lehet. Amikor abbahagyod ezt a tevékenységet olyan, mintha elkezdenél haldokolni. A tevékenységed halála egyben a tiedé is lesz.” Mély gondolat, szerencsére csak szimbolikus értelemben. Cantona már 23 éve él a labdarúgás nélkül – igaz, visszavonulása után belekóstolt a strandlabdarúgásba –, és köszöni, jól van.