Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A hőn áhított bajnoki cím

A hőn áhított bajnoki cím Sport

Országos bajnoki címet és egy ezüstérmet nyert a hétvégén Románia országúti kerékpáros és parakerékpáros-bajnokságán a kézdivásárhelyi Oláh Attila. A marosfői megmérettetésen a céhes városi paralimpikon a mezőnyversenyben első, az időfutamban második lett. A Giant Bicycles háromszéki nagykövetével beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

– Két érem a hétvége termése, mennyire elégedett a teljesítményével?

– Az ezüstérmet az időfutamban szereztem, ez a próba 12 kilométer hosszú volt, míg az aranyat a mezőnyversenyben, ami közel 30 kilométert tett ki. Érződött, hogy a versenyek előtt négynapos edzőtáborban készültem a Kendu Egyesület, valamint a KSE kerékpár-szakosztályát vezető Czifra József segítségével. Megemlíteném, hogy mindezt a városi önkormányzat által megítélt pályázati pénzből tudtuk finanszírozni. Az edzőtáborban volt olyan nap is, hogy felbringáztunk Hargitafürdőre, onnan meg áttekertünk a Madarasi–Hargitára, ami összességében 100 km-es táv 1600 méter szintkülönbséggel. Annak ellenére, hogy mindössze nyolcan neveztünk a parakerékpáros kategóriában, én 110%-on teljesítettem a versenypróbákat, ezért is mondhatom azt, hogy nem csalódtam az eredményekben.

– Ez volt az első alkalom, amikor a parakerékpárosok is megméretkezhettek az országoson. Milyen érzéssel töltötte ez el?

– A 12 évet felölelő sportkarrierem során, sajnálatos módon nem szerveztek fogyatékkal élők számára országos bajnokságot. Én személy szerint nagyon vártam már, hogy indulhassak az országoson, és hogy magamra ölthessem a bajnoki mezt. Nagyon jó érzés volt újra a parakerékpárosokkal versenyezni, felelevenítette bennem a 2017 előtti emlékeket.

– Igen, tudni kell, hogy 2017 óta az épek között versenyzik. Hogy alakul eddig a szezonja?

– Eddig hat versenyen vettem részt, amelyből négy MTB, kettő pedig országúti verseny volt. Mindegyik próbán túlteljesítettem az elvárásaimat, több alkalommal is sikerült a top 10-be bekerülnöm. Úgy tűnik, hogy ez lesz az eddigi legjobb idényem az eredmények szempontjából. Bár keveset tudok edzeni, de sikerült megszabadulnom egy betegségtől, ami hosszú éveken keresztül gyötört, ugyanakkor sikerült leadnom közel 10 kg súlyfelesleget is.

– Milyen kihívások várnak önre a közeljövőben?

– Még további nyolc kerékpárversenyen szeretnék részt venni, amelyek között szerepel a Transzfogaras Kihívás is, július 4-én. Szinte minden hétvégére kerülne egy-egy verseny, de próbálom úgy alakítani, hogy a családra is legyen idő, és ezért inkább a számomra tetszetős és fontosabb versenyekre megyek el.

– Hogy halad az Izzó Fogaskerekek projekt?

– Hosszú szünet után újraindítottuk az Izzó Fogaskerekek edzéssorozatot, amelyet most már a KSE kerékpár-szakosztályával és a Kendu Egyesülettel közösen tartunk. A kedd délutáni időpontot áttettük szerdára. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, majd ahogy az edzések nehezedtek, úgy hagyott alább a résztvevők lelkesedése és kitartása is. Mindezek ellenére a kitartóbbakkal szerdánként feltekerünk a Perkőre, és edzünk az Izzó Fogaskerekek keretében. Emellett szervezzük a júliusi Bringa Akadémia bejárós kerékpáros tábort és az augusztusi Füstölő Aszfalt 4 nevű rendezvényt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás