Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A kézdivásárhelyi Sporting Budo Karate Klub 73 növendéke vizsgázott sikeresen különböző fokozatokra hétvégén, illetve tudását csiszolgatta a klub budapesti mestere, Shihan Zallel László segítségével. A 7 danos karatemester mindig nagy örömmel látogatja meg a céhes városi karatékákat, akiket ezúttal a tökéletességre való törekvésre buzdított.
„Nemcsak vizsgáztatni jövök ide, szeretem ezt a társaságot, öröm felügyelni a felkészülésüket, ráadásul a két senseiben, Bartók Csabában és Vajik Csabában rengeteg spiritusz van” – szögezte le beszélgetésünk elején Zallel László, aki nemrég tért haza a karate bölcsőjének tartott Okinava szigetéről. Ott a világ egyik leghíresebb edzőjénél, Sakamoto senseinél napi öt-hat órás edzéssel töltött el két hetet. „Nagyon sokat tanultam, és ezt a tudást igyekszem még melegében átadni a kézdivásárhelyieknek” – mondta, kihangsúlyozva, hogy a sportág folyamatos képzést igényel.
„A művészetek követői nem mondhatják magukról, hogy mindent tudnak, és a karate is egy művészet – magyarázza Zallel. – A mindennapos gyakorlásról maga Liszt Ferenc is így nyilatkozott: >>Ha egy napot nem gyakorolok, azt már észreveszem, ha kettőt nem, azt már a szakma is hallja, ha hármat, azt már a közönség is észreveszi<<. Ugyanez érvényes a karatéra is.”
A Japánhoz tartozó szigeten szerzett tapasztalatait leginkább ahhoz tudná hasonlítani, amit egy jazz- vagy blues-zenésznek jelent New Orleans vagy Chicago. „Amikor valaki ennyit foglalkozik a karatéval, mint én, akkor el kell jutnia oda, a mai formában ismert karate kialakulásának fontos állomására. Valamikor okinava-te-nek, okinavai kéznek hívták, majd miután átkerült Japánba, lett karate (üres kéz). Az ősi módszer folyamatosan alakult át, és ma is egyre változik. A múltból táplálkozik, ugyanakkor folyamatosan megújul, egyszerre tradicionális és egyszerre modern, mint minden művészet. Mivel a mai kor emberében benne van a versenyszellem, idővel elkezdték szelídíteni a szabályokat, ami odáig fejlődött, hogy 2020-ra már olimpiai sportág lesz.”
A 7 danos karatemester szerint mára nehéz lenne pontosan meghatározni, hányféle stílus különböztethető meg, az ő szóhasználatával élve „osztódással szaporodik”, vagyis ha egy karizmatikus mester meghal, a követői rendre külön utakon folyatják. „Ebben a szakmában nagyon sok önjelölt, igénytelen edző van, ezért fontos a megfelelő szakember kiválasztása. A Sporting Budóban nagyon igényes munka folyik, megbízható senseiek irányítása alatt, ahol mindenki megkapja az életkori sajátosságoknak megfelelő képzést, nincsenek rosszul megtanított mozdulatok, tönkretett ízületek” – emeli ki.
A karate fegyelemre tanít, növeli a koncentrálóképességet, ugyanakkor fejleszti az állóképességet, az egyensúlyt és a gyorsaságot. Mivel a dojóban szigorú etikett érvényes, a gyerekek idejekorán megtanulják a fegyelmet és az egymás iránti tiszteletet. „Lassan 8 milliárd ember él a földön, nem lehet sikeres az, aki nem nagyon jó a szakmájában, akiben nincs benne a vágy, hogy mindent teljes odaadással csináljon. A karatékák itt azt tanulják meg, hogy nem lehetnek középszerűek. Itt a mozdulat csak akkor jó, ha tökéletes, és akkor marad tökéletes, ha folyamatosan gyakorolják. Azt próbálom elérni, hogy ezt a hozzáállást mentsék át a mindennapokba. A karate nem egy természetes mozgás, mint mondjuk a szaladás. Próbáltam is megmagyarázni a gyerekeknek, hogy amikor sportolnak, ne kényelemre vágyjanak, itt nem lehet izomtónus nélkül ácsorogni, hanem mindenkinek oda kell tennie magát, át kell lépnie a korlátait, és közben szinte észrevétlenül megtanulja élvezni az egészet” – véli a szakember.
A Sporting Budónál folyó munka minőségéről sokatmondóan árulkodik, hogy a vasárnap Râmnicu Vâlceán zajlott stílusközti országos bajnokságon két tanítványuk indult, és mindketten érmet szereztek kumiteben, Székely Kadocsa (kadét, -70 kg) ezüst-, Bartók Róbert (junior, -70 kg) bronzérmet nyert.
A senseiek köszönik a támogatóknak, hogy hozzájárultak a képzés és vizsga sikeréhez, Hegedűs Ferencnek (Borudvar), a For You-nak és a szülőknek.