Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– Panka, hogyan kezdődött?
– Négyéves korom óta karatézom, lassan 10 éve. Hunor sensei csoportjában kezdtem, amelyet a Hófehérke óvodában indított. Már akkor a legfontosabb volt, hogy győzhessek, vagy a győztesek csapatában legyek.
– Mit jelentett számodra ez a sportág?
– Amikor középcsoportban elkezdtem, a játék és a mozgás öröme motivált. Iskolásként heti két alkalommal a Székely Mikó Kollégium sporttermében tartott edzésekre vittek a szüleim, amelyet szintén Hunor sensei irányított. Ekkor kezdődött el a versenyzői pályám, kisebb házi meg országos versenyeken vettünk részt. Akkoriban még indultam mindkét versenyszámban, azaz kata (formagyakorlat) és kumitéban (szabad harc) egyaránt. A kata-felkészítésemről Gal Radu (Nucu) sensei gondoskodott, szintén a Mikó kis sporttermében.
Aztán 2016–2017-ben, a budapesti Shito Világkupán, illetve a bulgáriai Várnában megrendezett stílus világbajnokságon kumite versenyszámban a dobogó legmagasabb fokára állhattam, innentől kezdve el kellett döntenünk, melyik versenyszámban haladunk tovább, mivel eltérő a felkészülési módszer. Az eredményességgel párhuzamosan az edzések száma is növekedett. Kezdett az életem részévé válni a karate. Mára már a Sepsi Arénában levő karateterem a második otthonom.
Számos nemzetközi versenyen bizonyíthattam, ezek közül még kiemelném a Slovakian Open nemzetközi tornát Pozsonyban, ahol aranyérmet szereztem, illetve kétszeres magyar és ötszörös román bajnoki címet nyertem.
A második otthon
– Milyen pluszt hozott az életedbe a karate?
– Iskola után minden délután két órát edzem, a hétvégéimet meg kitöltik a versenyek, a felkészülés és az utazás. Nem tudnám elképzelni az életemet karate nélkül. A szüleim támogatnak mind tanulmányaimban, mind pedig a sportot illetően. Számos helyre eljutottam velük, de a sport is nagyon sok országot-várost megismertetett velem, nem beszélve a kitartásról, a kudarcról és a sikerekről, amelyek igazán éltetik bennem a versenyzést.
– Az utolsó, Cipruson rendezett versenysorozaton nagyon sikeres voltál. Mesélnél kicsit erről?
– A június 4–6. között megrendezett Karate1 Youth League versenysorozat volt életem első Karate1 versenye. Versenydrukk volt bennem, de elszántnak éreztem magam. A német Emily-Chiara Drehmannal kezdtem. Tudtuk milyen taktikát alkalmazhatunk vele szemben, ami be is jött, mert 8:0 arányban győztem. Ezt követően a ciprusi Evaggelia Makrit sikerült 2:0-ra legyőzni, és bekerültem a legjobb négy közé. Az elődöntőben az orosz Yana Shikorih felett arattam 9:0-ás győzelmet, majd a döntőben a horvát Aida Trstenjak-kal vívott meccsemen csak a biztosra törekedtünk, nem szerettünk volna semmit kockáztatni. Itt éreztem igazán, hogy karnyújtásnyira vagyok a győzelemtől. Amikor lejárt a küzdőidő, és eredményt hirdettek, fantasztikus érzés volt.
– Mit jelent neked ez a győzelem, figyelembe véve, hogy az eddigi Youth League versenyek történetében te szerezted meg az első aranyérmet Magyarországnak, egyben a sepsiszentgyörgyi klubnak is?
– Másfél év tudatos és kitartó munkájának eredménye, és motiváltnak érzem magam a folytatásra.
– Mit szeretnél még elérni?
– Megszerezni valamit nagy siker, de azt megtartani az igazi feladat. Szeretnék válogatott kerettagságot szerezni, hogy Európa- vagy akár világbajnokságon a nemzetemet képviselhessem, és érmet hozzak. Ez az álmom leghamarabb 14. éves koromtól valósulhat meg tudom, de bízom benne, hogy a válogatottságnak is eljön az ideje, csak dolgozni kell érte.
– Mesélj kicsit magadról. Hogyan egyeztethető össze a tanulás a profi sporttal?
– A Székely Mikó Kollégium 6. osztályos tanulója vagyok, és az osztályfőnököm, meg tanáraim is támogatnak, elismerik sikereimet. A tanulásban sem szeretnék lemaradni. Az osztályátlag erős közepes tanulója vagyok, és ezt szeretném megtartani.
– Hogyan lazítasz?
– Jut idő a tanulás és sport mellett szórakozásra is. Szívesen vagyok barátnőimmel, vagy nézek sorozatokat. Emellett szeretem a téli sportokat, szívesen túrázok, szeretem az extrém dolgokat.
– Mi a siker titka?
– Úgy vélem, a befektetett munka. Kell a kitartás, az akaraterő, és ha valami nem sikerül, fel kell állni, megtörölni a könnyeket és menni tovább.
Jó irányba haladnak
A versenyekre Török Pankát a Sport-All Klub alapítója, edzője Vass Hunor készítette fel. Őt is megkérdeztük az elért eredményekről, tervekről.
– Mit jelent a Sport-All SC/MTK Budapest csapatnak a ciprusi győzelem?
– Leírhatatlan, hogy egy 42 kg-os kislány mekkora örömet tud szerezni ezzel az eredménnyel. Mérföldkőhöz érkeztünk, amely megerősítés számomra edzőként, hogy az irány, amerre haladunk, jó lehet.
– Hogyan segítette Pankát a felkészülésben?
– Pankát néha le kell állítani a munkában. Ő az első, aki a bemelegítés után felveszi a védőfelszerelést, és visszatér a tatamira, az edzés fő részéhez. A csapatot próbálom egységként kezelni, megtartani a mindennapi edzések színességét, fejleszteni a sportág-specifikum mellett az egyéb életkori képességeket és készségeket. Néha apjuk vagyok, ha megköveteli a helyzet, néha veszekszünk, így neveljük egymást. Sok időt töltök tanítványaim társaságában, és próbálok értéket is közvetíteni a közös időben. Szeretem, amit csinálok!
– Milyen további terveik vannak?
– Nyugalmi időszakához közeledik a versenyidény, ezért egy kéthetes, levezető időszakot iktatok be a versenyzőinknél kiegészítő sportokkal, hogy július közepétől újult erővel folytathassuk a munkát. Ugyanakkor csapatunk két sportolójának, Gödri Martis Hubának és Baló Hunornak, akik Magyarországot képviselhetik az Európa Bajnokságon kissé más a programja.
– A sportág iránt érdeklődőknek mit üzen?
– Várjanak szeptemberig, ha a mi irányításunk alatt szeretnék kipróbálni ezt a sportot. Ugyanis szeptembertől indulnak kezdő csoportjaink, és remélhetőleg az óvodai karateoktatás is elkezdődhet újra.