Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A kolozsvári BBTE-vel együttműködve dolgozza ki a sportminisztérium az országos sportstratégiát

A kolozsvári BBTE-vel együttműködve dolgozza ki a sportminisztérium az országos sportstratégiát Sport

A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel együttműködve dolgozza ki az országos sportstratégiát a sportminisztérium – jelentette ki kedden Thomas-Răzvan Moldovan.

Hirdetés
Hirdetés

Az államtitkár a szenátusban, egy nyilvános vitán elmondta, a stratégia a romániai sport következő tíz évre szóló fejlesztési irányait szabja majd meg. Szavai szerint azért választották partnernek a BBTE-t, mert a kolozsvári felsőoktatási intézménynek van már tapasztalata a különböző fejlesztési koncepciók kidolgozásában.

Thomas-Răzvan Moldovan közölte, hogy a sportstratégia kidolgozása három szakaszban zajlik. Az első – elemzési – szakasz már decemberben lezárult, következnek az egyeztetések a hazai sportélet döntéshozóval, végül pedig megszövegezik a dokumentumot.

Véglegesítése után a tömegsportokra, a sportoktatásra és a versenysportokra is kiterjedő országos stratégiát közvitára bocsátják, majd a kormány asztalára kerül. Elfogadásának egyik következménye a sporttörvény módosítása lesz – ismertette a menetrendet az államtitkár.

A Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke, Mihai Covaliu sajnálatát fejezte ki, hogy a rendezvényen nincs jelen Novák Eduárd sportminiszter, aki további részleteket oszthatott volna meg a hallgatósággal az országos sportstratégiáról.

A rendezvény végén a szenátus ifjúsági és sportbizottságának elnöke, Bogdan Matei közölte, hogy a sportstratégia következő nyilvános vitáját júniusban tartják majd a felsőházban. Korábban Novák Eduárd március végére ígérte a dokumentum kidolgozását.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás