Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Négy mérkőzés óta nyeretlen a KSE, Gazda Józsefék legutóbb a 7. fordulóban gyűjtötték be a három pontot, amikor a sereghajtó Románvásár ellen nyertek. Úgy tűnik, azt a három pontot el is veszítik, mivel a moldvai gárda kilépett a bajnokságból, sőt, már ebben a fordulóban sem játszott hazai pályán a Ştiinţa Miroslava ellen.
A feljutásra pályázó galaci együttes kezdte ígéretesebben a találkozót, a 10. percben Cosmin Stoian távoli lövése megpattant Gajdó Tamás lábán, azonban Bunduc menteni tudott. A vendégek birtokolták többet a labdát, de a kézdivásárhelyiek sem hagyták magukat, a 17. percben Gáll Attila lövését bravúrral hárította Iliescu kapus, majd Marius Ştefănescu próbálkozása kerülte el néhány centivel a bal alsó sarkot. A galaci együttes a 40. percben egy védelmi hibát kihasználva szerzett vezetést, Antohi jobb oldali beadását a középen érkező Cârjan senkitől sem zavartatva küldte hálóba (0–1).
Fordulás után Gáll lövése pattant meg az egyik védőn, de a kapusnak így is sikerült hárítania, majd Bunduc védte Stoian próbálkozását. A 62. percben tovább növelte előnyét a vendégcsapat, Iorga lövését bravúrral hárította Bunduc, a kipattanót azonban Antohi közelről a kapuba gurította (0–2). Ebben a játékrészben pontatlan passzok jellemezték a KSE játékát, amely többnyire a védekezésre koncentrált, az Oţelul pedig többször is növelhette volna előnyét, de Stoian és a csereként pályára lépő Marius Matei is pontatlan volt. A galaci csapat kilencedik alkalommal győzedelmeskedett, és továbbra is vezeti a rangsort, míg a kék-fehérek negyedik mérkőzésükön nem szereztek gólt.
„Az első félidőben több helyzetünk is volt, de a szerencse elpártolt tőlünk, és egy jó csapat ellen ez elengedhetetlen. A vendégek egy védelmi hibát kihasználva szereztek gólt, majd a második játékrészben megismételték ugyanezt. Tartalékosan léptünk pályára, cserélni sem tudtunk úgy, ahogy szerettünk volna, mert sérültjeink és eltiltott játékosaink is vannak. Az Oţelul a feljutásért harcol, és ez látszott is, ahogy gólt szereztek, egyből átvették az irányítást, mi pedig szaladtunk a labda után. Hétvégén Miroslava ellen szintén nagyon nehéz dolgunk lesz idegenben. Idén még négy mérkőzésünk van, ebből a két itthoni találkozót mindenképp három ponttal kell zárnunk” – nyilatkozta a mérkőzés után Gazda József.
Labdarúgó III. liga, 1. csoport, 11. forduló: KSE–Galaci Oţelul 0–2 (0–1). Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion, mintegy 500 néző. KSE: Bunduc – Bukur, Stanciu (Esztolyka, 53.), Păun, Gajdó T., Gazda, Gáll (Bagoly, 53.), Kanyó (Vlădulescu, 73.), Ştefănescu, Veress (Vârtosu, 68.), Dushkaj. Edző: Polgár László. Galac: Iliescu – Vasile, Ghiocel, Gîţă, David, Iorga (Moglan, 63.), Cârjan (Codreanu, 87.), Antohi, Crihană (Chiriac, 84.), Zaharia, Stoian (Matei, 75.). Edző: Alin Pânzaru. Gólszerzők: Cârjan (40.), Antohi (62.). Sárga lap: Bukur (44.), Ştefănescu (50.), illetve David (44.), Gîţă (79.).
További eredmények: Botoşani II.–Gloria Buzău 0–3, Bucovina Rădăuţi–Râmnicu Sărat 4–0, Şomuz Fălticeni–Ceahlăul 1–2, Foksány–Darabani 3–0, Foresta Suceava–Paşcani 3–1, Metalul Buzău–Sporting Lieşti 1–1. <<