Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A negyeddöntőben a Bukaresti Agronómiát búcsúztató Sepsi–SIC ma 19 órától hazai környezetben kezdi meg a Brassó elleni elődöntőt, amelynek második meccsét csütörtökön szintén este hét órától, ugyancsak a Sepsi Arénában rendezik meg. A harmadik találkozóra április 26-án, hétfőn Brassóban kerül sor. A két csapat ebben a szezonban kétszer már találkozott egymással, mindkét mérkőzés a sepsiszentgyörgyi gárda diadalával zárult. A Brassói Olimpia a Târgoviște felett aratott kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé. A másik ágon az Aradi FCC és a Szatmárnémeti VSK csatázik a döntőbe jutásért.
„Ebben a szezonban mindkét Brassó elleni meccsünket megnyertük, de a rájátszás egészen más, minden csapat igyekszik tudása legjavát nyújtani. Volt tíz napunk felkészülni, szeretnénk mindenféle izgalmak nélkül, már az első három mérkőzésen eldönteni a továbbjutást, ezért dolgoztunk eddig. Négy játékosunk hiányzott legutóbb, reméljük, mihamarabb visszatérnek a pályára, és újult erővel segítik a csapatot” – nyilatkozta meccs előtt a Sepsi–SIC egyik húzóembere, Andra Mandache.
„Készen kell állnunk arra, hogy öt nap leforgása alatt háromszor verjük meg Brassót, amely az idei bajnokságban bebizonyította, hogy erős csapat, de azt hiszem, mi is ugyanezt tettük. Szokatlan számunkra, hogy a megszokottnál kevesebb mérkőzést játszunk, ezért is várjuk az előttünk levő periódust, amikor egymást követik a találkozók. Továbbra is vannak hiányzóink a Covid–19 miatt, de nem panaszkodunk, mindent megteszünk, hogy a lehető legfelkészültebbek legyünk a legfontosabb párbajokra” – vezette fel az elődöntőt Zoran Mikes, a Sepsi–SIC vezetőedzője.
A Kézdivásárhelyi SE két sima győzelemmel abszolválta az alsóházi rájátszás első körét a Nagyváradi Rookies ellenében, így a 9. pozícióért kiírt helyosztón az a Bukaresti Rapid lesz az ellenfele, amely 2–1-re nyerte meg az Alexandriával szembeni viadalát. Akárcsak a zöld-fehérek, a céhes városbeli lányok is hazai környezetben fogadják ellenlábasukat: ma és csütörtökön is 17 órától mérik össze erejüket a fővárosiakkal. A küzdelem ebben az esetben az egyik csapat két diadaláig tart. Az alapszakaszban egyszer bukaresti és egyszer kézdivásárhelyi sikert jegyezhettünk fel, így nyitott a párharc.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, rájátszás: elődöntők (ötből három nyertes mérkőzésig): ma 19 órától Sepsi–SIC – Brassói Olimpia, Szatmárnémeti VSK – Aradi FCC; az 5–8. helyért (háromból két nyertes mérkőzésig): ma 16 órától Konstancai Phoenix – Kolozsvári U, 17 órától Târgoviște – Agronómia Bukarest; a 9. helyért (háromból két nyertes mérkőzésig): ma 17 órától Kézdivásárhelyi SE – Bukaresti Rapid; a 11. helyért (háromból két nyertes mérkőzésig): 19 órától Alexandria – Nagyváradi Rookies.