Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A mérkőzések sorát a KSE indította szombaton délután, mégpedig a kupában ezüstérmes Kolozsvár ellen. A rajtot az esélyesebb kincses városiak kapták el jobban, hattal vezettek, mire összeszedték magukat Molnár József és Farkas Alpár tanítványai, akik Debreczi Iringó hárompontosával fordítottak, és adott pillanatban öt ponttal is vezettek (8–13). A rutinosabb Szamos-parti együttes viszont a negyed végéig ledolgozta hátrányát (16–13), majd nagyszünetig tovább növelte előnyét (38–24). Fordulás után jelentősen feljavult a KSE védekezése, ami az eredményjelzőn is megmutatkozott: 47–40. Az utolsó negyedben egyre inkább kincses városi fölény rajzolódott ki, sikerük nem forgott veszélyben, de a kézdi gárda becsületesen küzdött, végül 13 ponttal maradt alul.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 15. forduló: Kolozsvári U–Kézdivásárhelyi SE 72–59 (16–13, 22–11, 9–16, 25–19). KSE: Mitchell 22 (2×3), Wilson13 (2×3), Lénárt P. 8, Debreczi 7 (1×3), Biszak 7. Cserék: Czimbalmos 2, Kozman, Domokos. Edző: Molnár József.
A Sepsi-SIC az egészségügyi gondokkal küzdő Marie Ruzickova, Kovács Renáta és Rebecca Tobin nélkül állt ki szombaton az Aradi FCC ellen, amit igyekezett kihasználni a Maros-parti együttes. A találkozó kiegyensúlyozottan indult, de Gardner és Ghizilă jóvoltából a zöld-fehérek tizenegy pont előnnyel zárták az első negyedet (12–23). A folytatásban azonban hullámvölgybe kerültek a háromszékiek, a kihagyott ziccerek megbosszulták magukat, az ellenfél Hadzovic révén kiegyenlített, majd Poole találatával a vezetést is átvette (33–31). Mindezt nem nézte jó szemmel Pasic és Gödri-Părău, akiknek köszönhetően a mieink minimális előnnyel vonultak pihenőre (35–36). Térfélcsere után az aradiak még egyszer tudtak fordítani, de a Mikes-csapat ezúttal nem teketóriázott, egy 12–0-s futással megnyugtató előnyre tettek szert, majd Pasicnak köszönhetően tartották a kétszámjegyű különbséget (48–59). A záró szakaszban az aradiak felzárkóztak ugyan hat pontra, de a véghajrát a zöld-fehérek bírták jobban, Ghizilă hárompontosával alakult ki a 78–61-es végeredmény.
Aradi FCC Baschet–Sepsi-SIC 61–78 (12–23, 23–13, 13–23, 13–19). Sepsi-SIC: Gardner 22, Pasic 17/9, Gödri-Părău 11/3, Orbán 10, Mandache 10. Cserék: Ghizilă 6/6, Cătinean 2, Pavlopoulou, Kelemen. Edző: Zoran Mikes.
Vasárnap a KSE-n volt a sor, hogy összemérje erejét Araddal, amely Hadzovic és Poole triplazáporával erőteljesen indította a párharcot. Az aradiak favorithoz méltón szórták a pontokat, de tíznél nagyobb előnyt nem tudtak összeszorgoskodni a fiatal kézdi gárda ellen (14–22). A második negyedben tovább hízott az ellenfél előnye, a kék-fehéreknél Mitchell és Wilson próbált életet lehelni a csapatba, ám megmozdulásaik csak tűzoltásra voltak elegek (34–45). A nagyszünet után minden a vendégek szájíze szerint alakult, a gyenge védekezés mellett a támadások sem mentek kézdi oldalról – mindössze 12 pont jött össze –, a különbség pedig egyre nőtt (46–65). A végére érvényesült a papírforma, 29 ponttal nyert Arad.
A Sepsi-SIC – Kolozsvár párbaj tegnapi lapzártánk után végződött.