Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Abigél és Boglárka bronzérme

Abigél és Boglárka bronzérme Sport

Jó alapokon nyugszik a kézdivásárhelyi asztalitenisz-utánpótlás, ezt bizonyítja az elmúlt napokban elért két harmadik hely az újonc korosztályúak (11–12 évesek) mezőnyében, Canea-Kocsis Abigél és Balázs Boglárka nevét még sokat fogjuk hallani. Kerekes Barnabás szakosztályvezető elárulta, nyárra is nagy terveik vannak.

Hirdetés
Hirdetés

A román ranglista legjobb 16 újonc korosztályú játékosa vett részt a hétvégén Bodzavásáron megrendezett Top 16 elnevezésű tornán, az ország legjobbjai között ott volt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub két reménysége, Balázs Boglárka és Canea-Kocsis Abigél. Boglárka a 9–16. között fejezte be a versenyt, míg Abigél hajszállal kapott ki az elődöntőben, így az előkelő harmadik helyen végzett.

„Az egyéni és a csapatverseny után tudtuk, hogy van keresnivalónk az élmezőnyben, de azt is, hogy ez nemcsak a mi hozzáállásunktól, pillanatnyi formánktól függ, hanem a sorsolástól is, a főtáblán nagyon fontos, hogy milyen ágra kerülsz. Abigél az elődöntőt az első számú kiemelttel, Stoica Patriciával (ACS Pantelimon) vívta, és úgy kapott ki 3–2-re, hogy a döntő szettben 12–10-re maradt alul. Kevésen múlt, hogy ne nyerje meg a párbajt, de úgy gondolom, jó úton haladunk, sok munka van benne, és reméljük, hogy előbb-utóbb beérik ennek a gyümölcse” – mesélte Kerekes Barnabás szakosztályvezető.

A ranglistaverseny után hétfőn és kedden már a Román-kupa főtábláján volt érdekelt a két céhes városi lány. Abigél ezúttal a legjobb nyolc között állt meg, míg Boglárka az elődöntőig menetelt, és bronzéremmel vigasztalódhatott. Érdekesség, hogy mindketten ugyanattól a Pantelimonos játékostól kaptak ki, Dumitru Cristinától (akit egyébként vasárnap Boglárka legyőzött a Top 16-ban). A Román-kupa tegnap és ma a 9–10 évesek küzdelmeivel folytatódik, az NMSK-t Jakab Zalán és Csiszár Zsolt képviselik.

A lányok még nem dőlhetnek hátra, jövő kedden Temesvárra utaznak egy nemzetközi versenyre, ezután következhet a jól megérdemelt vakáció. A pingpongozók a tervek szerint július közepén Debrecenben edzőtáboroznak, majd augusztus elején szeretnének részt venni a németországi Düsseldorfban Európa legnagyobb utánpótlásversenyén. Az új idény augusztus végén kezdődne, amikor is a lánycsapat selejtezőt játszik a B-divízióba való bejutásért, míg a fiúcsapat számára az A-divízióba való feljutást fogalmazzák meg célkitűzésként. Novemberben ismét megszervezik a Dobolyi Aladár Emlékversenyt, amit idén nemzetközire terveznek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás