Autóval mentek a Kaukázusig

Nemrég számos érdeklődő előtt, a sepsiszentgyörgyi Big Papa teraszán számoltak be élményeikről, mutatták be járgányaikat azok a kalandorok – szám szerint öten –, akik egy versenyexpedíción vettek részt, és egészen a Kaukázusig autóztak. Mint kiderült, a július 25-én kezdődő kalandon – a rajtnál – 5 autó indult, és a szerencsésebbek közel tíz ezer kilométert tettek meg 20 nap alatt, összesen hat országot szelve át. Voltak, akik műszaki hiba, kitörött kerék miatt kénytelenek voltak visszafordulni. Az élménybeszámolón lapunk Demeter Lászlót, az idei kaland kiötlőjét, megtervezőjét faggatta részletekről, jövőbeli tervekről.

– Miért pont a Kaukázus volt a cél?

– Még 2015-ben kezdtük el ezt a sportot, ami az Overlanding nevet viseli. Társam, akivel eddig minden évben együtt utaztunk, Debreczeni László idén nem tudott eljönni a túrára, annak ellenére, hogy az eredeti terv kiötlésénél ő is jelen volt. Tavaly Kairó–Cape Town-expedíciót szerveztünk: két autóval, négy személy. Minden esztendőben, a kaland végén, amikor indulunk hazafelé, megtervezzük, hogy a következő évben hová megyünk. Ekkor születnek a jó ötletek (nevet). A tervezéshez hozzátartozik, hogy évente váltogatjuk a kalandok hosszúságát: egy hosszabb felfedezőút után, mindig egy rövidebb következik. Eredeti célunk az volt, hogy ebben az esztendőben megkerüljük a Fekete-tengert, de ez az ukrán–orosz konfliktus miatt nem volt optimális, ezért úgy döntöttünk, a Kaukázust vesszük célba, itt töltünk el hosszabb időt. Idén az új társam Fleckhammer Otto volt, vele vettük az akadályokat, az ő autójával voltunk a túrán.

– Hogy társult a többi utas? Ki tervezte a túrát? Mi fontos, mire kell odafigyelni egy ilyen útvonal előkészítésénél?

– A túrát jómagam terveztem meg: ilyenkor nagyon fontos, hogy az információkat olyan emberektől szerezzük be, akik nemrég jártak a célba vett helyeken, netán ott is laknak. A tervezésénél semmi nem kötött, a helyzet mindig változik, az úton hozunk kritikus döntéseket: vannak olyan szakaszok, amelyeket terv szerint 1 nap alatt járnánk be, de a valóságban ez akár többnaposra is kinyúlhat. Éppen ezért tartaléknapokat is beiktatunk, hogy a túrát a tervezett időben tudjuk véghezvinni. Nos, a többi társ barátokból került ki, 5 autó, 10 személy. Köztük olyanok is akadtak, akik eddig sohasem vettek részt ilyen kalandban. Ez egy jó tanulság volt, hiszen nem titkolt célkitűzésem, hogy a közeljövőben nagyobb tömegeket is expedícióra sarkallnék, vinnék.

– Mi a legfontosabb az expedíciókra való felkészülésben?

– A kulcs az autó: ha jól elő van készítve a járgány, akkor nincs fejfájás. Igaz, amióta ilyen kalandokon veszünk részt, még sohasem volt olyan utunk, ahol ne kellett volna javítani a kocsikat. De hát pont ettől kalandos az egész: a problémák adottak, ezeket meg kell oldani, ezenkívül ott vannak az esetleges veszélyek is, amelyeket az idegen országok hordoznak.

– Volt-e olyan pillanat, amikor azt érezték, visszafordulnának?

– A kritikus pontok a személyi biztonságot érintik: ha a testi épségünk van veszélyben, akkor közösen leülünk, megbeszéljük, és indokolt esetben akár vissza is fordulunk. Idén is az 5 autóból csupán 3 járta végig – végül 5 személlyel – a tervezett kalandot. Persze vannak olyan pillanatok is, amikor kalandvágyból kiegészül a túra újabb, akár veszélyesebb helyszínekkel is: idén például Hegyi-Karabah Köztársaságot vettük be plusz látványosságként, kihívásként. Ez az ország Azerbajdzsán és Örményország között helyezkedik el, de facto állam, hivatalosan Azerbajdzsán részének minősül, ez a frontvonal a két említett ország közötti háborúban.

– Milyen veszélyes helyzeteknek voltak kitéve az idei túrán?

– Fontos hangsúlyozni, hogy nem mindenhol egyszerű egy háború kellős közepébe belecsöppeni. Általában, ahol háborús övezet alakul ki, és a nagyhatalmak is érintettek, ott a hadsereg már időben leállít, nem enged közel a tűzvonalhoz. Afrikában sokkal kényesebb helyzetek voltak, hiszen két törzs villámgyorsan összekapott, nem lehetett előre számítani a háborúra. Persze idén is voltak érdekes helyezetek, amikor a hadsereg „javaslatára” hátraarcot kellett vezényeljünk.

– Milyen különleges, felejthetetlen, akár nehéz pillanatokat emelne ki az idei expedícióból?

– Már az induláskor, annyira felpörögtünk, annyira vágytunk a kihívásokra, hogy az elején, a Kárpátokban jelentős ideig elakadtunk, egymás autóját tartottuk oldalról, hogy fel ne boruljunk. Nos, egyszóval nem kell messze elmenni ahhoz, hogy kihívások elé kerülj. Persze teljesen más, amikor egy idegen országban, a semmi közepén akadnak akár kisebb gondjaid is, és ezeket orvosolni kell. Ezek mindig komoly, felejthetetlen kihívások.

– Mennyire fontos a szerencse ezeken az utakon?

– Nagyon! Idén is az eredeti terv az volt, hogy egyszer Örményországba, ezután Azerbajdzsánba, majd Grúziába utazunk, ebben a sorrendben. Úgy adódott, hogy az útvonalat végül fordítva jártuk be, és ez volt a szerencsénk is, mert mint utólag kiderült – a konfliktusokról nem tudtunk részleteket –, az azeriek be sem engedtek volna a területükre, ha az örmények azelőtt belepecsételtek volna az útlevelünkbe, nem is beszélve arról, hogy a Hegyi-Karabah vízummal le is tartóztattak volna Azerbajdzsánban. De a hiányos információink miatt korábbi években az autórádióért is szinte börtönbe kerültünk, illetve idén Azerbajdzsánban egy drón miatt kerültünk pácba.

– Megvannak már a jövő évi kaland tervei?

– Igen, egy hosszabb túrában gondolkodunk. Az a terv, hogy benevezünk a Budapest–Bamako-ralira, illetve a versenykörülmények után a végállomásról, Sierra Leone-ból újra a Fokvárosba megyünk. Összesen 19 országot érintenénk 2 autóval.