Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A László Csaba irányította szentgyörgyiek hat döntetlennel és egy idegenben szerzett győzelemmel az I. liga rangsorában a hetedik helyen állnak, míg az eddig két győzelmet jegyző fővárosiak a kilencedikek. A két együttes eddig hatszor találkozott egymással, a Dinamo három győzelme mellett két gól nélküli döntetlen és egy Sepsi-siker született.
A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón László Csaba vezetőedző úgy fogalmazott, itt az ideje az első hazai győzelemnek, amellyel meghálálnák a szurkolók bizalmát, illetve megszilárdítanák pozíciójukat a bajnokság középmezőnyében.
„Nemcsak én, hanem a szurkolók is azt várják, hogy végre megtörjön a jég, és legyen meg az első hazai győzelmünk is. Nagyon jó, hogy nincsenek sérültjeink, a csapaton belül van egy egészséges konkurencia, ami csak előbbre vihet bennünket. A Dinamo ellen nem lesz egyszerű, főleg hogy a legutóbbi fordulóban győzni tudtak, ami minden bizonnyal pozitív energiát ad nekik. Viszont mi sem vesztettünk idegenben, még ha nem is játszottunk szenzációsan. Sokan győzelemre számítottak, de ilyen a labdarúgás, minden a pályán dől el. Ha két napig játszottunk volna a Clinceni ellen, akkor sem tudtunk volna több gólt lőni” – közölte a székelyudvarhelyi származású szakember, aki szerint ezen kell változtatni, mert gólokat kell szerezni a Dinamo ellen, ahhoz, hogy itthon tartsák mindhárom pontot.
„Fontos számomra, hogy már a sokadik majdnem telt házas mérkőzésünket fogjuk játszani. Ez a játékosok érdeme is, hogy vissza tudták hozni a szurkolókat a lelátókra. Most a bizalmukat szeretnénk meghálálni, ezért a pályára lépő labdarúgóknak mindent meg kell tenniük a győzelemért. Ezzel a három ponttal ugyanis stabillá tudjuk tenni a rangsorban elfoglalt pozíciónkat is” – vélekedett László Csaba.
A mérkőzésre ma is lehet jegyet váltani.
Labdarúgó I. liga, a 8. forduló eddigi eredményei: FC Botoșani–Academica Clinceni 2–2, Voluntari–Universitatea Craiova 1–2, Medgyesi Gázmetán–Jászvásári Poli 3–2, Astra Giurgiu–Kolozsvári CFR 3–2.