Az I. ligában is a csapat élén

Eseménydús hetek állnak Hadnagy Attila mögött. A Sepsi OSK 36 esztendős csapatkapitánya a II. ligában eltöltött egyetlen szezonban egészen az élvonalig vezette csapatát, a piros-fehérek gólfelelőseként pedig nem kevesebb, mint 28 találatot jegyzett. Igazi vezéregyéniség, nem úszik az árral, könnyen szót ért társaival, valódi csapatkapitány-típus. A gólgyárosnak nem sok ideje jutott pihenésre a nyáron, rövid szünet után edzőtábor, majd a bajnoki rajt került terítéken számára. A kétgyermekes családapa a tőle megszokott nyíltsággal és szakmai alázattal adott interjút lapunknak a sportághoz fűződő viszonyáról.

– A kevésnél is kevesebben hittek a piros-fehér mezesekben a II. liga rajtjánál, ezzel szemben igazi meglepetéscsapatként egyből feljutottak az élvonalba.

– Mondhatom, hogy szinte álmodni sem lehet ilyen bravúrt, mint amilyent mi véghezvittünk itt Sepsiszentgyörgyön a II. liga újoncaként. Amikor hazajöttem, abban egyeztünk meg Diószegivel, hogy csináljunk egy olyan csapatot, amellyel legyünk benne az első tízben. Természetesen, az élvonal is benne volt a hosszú távú terveinkben, de, hogy ez ilyen hamar sikerült, meglepetésként és felkészületlenül ért minket. A télen láttuk, hogy van esély, és igyekeztünk megragadni azt, a hároméves tervet előrehoztuk. Az biztos, hogy egy gyönyörű álom teljesült, és így utólag bebizonyosodott, milyen jó döntést hoztam, amikor hazatértem, mert maradhattam volna még egy évet Botoşani-ban. Történelmet írtunk nemcsak a város, hanem az egész megye számára, és itt emelném ki azoknak a fantasztikus szurkolóinknak a szerepét, akik folyamatosan toltak előre minket. Én azt mondom, hogy úgy, ahogy nem volt I. ligás csapata Sepsiszentgyörgynek, úgy egyhamar nem is lesz, ha Isten őrizz, kiesünk az idény végén. De bízom benne, bármennyire felkészületlenül is ért bennünket ez az esély, lassan rendezzük sorainkat, és bennmaradunk.

– Hogyan ünnepeltek az öltözőben?

– Hűha, asztal tetején, szék tetején, mindenhol. Mindenki kérdezgette, ez most álom vagy valóság? Mindenki szuperelégedett volt és nagyon boldog volt, természetesen.

Népszerű a szurkolók körében

– Nagyon népszerű a szurkolók körében. Érzi ezt, odafigyel rájuk?

– Igen. Próbálok mindenkire odafigyelni, sokan megállítanak az utcán, fényképet készítenek, aláírást kérnek és mindezt a legnagyobb örömmel teszem. Igyekszem mindenkinek a rendelkezésére állni. Nagyon köszönöm a kitüntető figyelmet, nagyon jó érzés, hogy örömet tudtam okozni nekik. Annak is örülök, hogy tudtam bizonyítani, mert kétkedők is akadtak jócskán, akik megkérdőjelezték, hogy ennyi idősen hogy fogom bírni a kihívásokat. Hála Istennek bebizonyítottam, hogy bírom, a csapat gólkirálya lettem 28 góllal, a gólkirályi rangsorban pedig második lettem. Akár első is lehettem volna, ha a másik oldalon nem lettek volna kérdőjeles mérkőzések, ennek ellenére én elégedett vagyok, mind a magam, mind a társaim teljesítményével és remélem, hogy az I. ligában is tudom segíteni a csapatot.

– Fantasztikus formában futballozta végig az előző szezont, ez adottság vagy hozzáállás kérdése?

– Mindenből van egy kicsi. Adottság is van, de úgy gondolom, ha nincs az a sok belefektetett munka, és az áldozatok, amiket meghoztam, akkor nem tartanák itt. Az adottság önmagában nem elég, mindenkiben van egy kicsi, de ha nem tesz hozzá semmit, akkor nem tud célokat elérni. Nekem ez volt a célom. Az itteni sportiskolából indultam, olyan is volt Bartha tanár úrnál, hogy négyen voltunk edzésen, de én jöttem, rúgtuk a kaput, rendszeresen gyakoroltam, készültem, mert az volt az álmom, hogy legalább egy meccset játsszak az I. ligában. Az álmom a jó Isten segítségével valóra vált, és 37. évesen is érzem, hogy jó erőben vagyok, megvan a motivációm, van, amiért játsszak és képes vagyok rá, hogy hasznára váljak a csapatnak.

– Ilyen karrierről álmodott gyerekként?

– Nem volt ilyen részletes elképzelésem róla, csak a legmagasabb szinten szerettem volna játszani. Az biztos, soha nem hittem volna, hogy ennyi meccsem lesz az I. ligában: 191 (azóta már 192 – szerk. megj.) és . Mikor eljöttem Botoşani-ból kissé csalódottan állapítottam meg, hogy már nem lesz meg a 200-as mérföldkő, ám most mégis úgy tűnik, meglesz. Elégedett vagyok a karrieremmel, mert bármelyik csapatnál voltam, akár a Petrolulnál, akár Brassóban, akár Botoşani-ban, mindenhol házi gólkirály voltam, Brassóban a II. liga gólkirálya voltam. Biztos, hogy többet is elérhettem volna, volt két külföldi ajánlatom is, de éppen szerződés alatt álltam, nem mehettem. Nem bánom, mert úgy érzem, amit kellett, azt megadta nekem a Fennvaló.

A családja a legfontosabb

– A hazai mérkőzéseken a pálya széléről szurkolt a családja, és egy-egy gól után első útja hozzuk vezetett, számtalanszor a labdaszedő kisfiával osztotta meg gólörömét. Ez mekkora pluszt jelent önnek?

– Annál nagyobb öröm nem kell, mint amikor gólt rúgok, és az ölömbe szökik a fiam. Már csak ez is elég lenne motivációnak. Egy álom volt számomra, hogy a fiam lásson még játszani. Amikor Brassóban voltam, még nagyon kicsi volt, mondtam is a feleségemnek, remélem még fog látni játszani élőben. Szóval, már csak emiatt is elégedett vagyok.

– Megfertőzte őt is a szentgyörgyi fociláz? Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával ugyanis azt mondta, nem szeretne focista lenni, mert sokat kell szaladni.

– Igen, megfertőződött, most már jár edzésekre is, nagyon szereti, az egyedüli probléma, hogy nem tudja eldönteni, milyen poszton akar játszani. Vettem neki Buffon, Neymar, Ronaldo, Messi mezt neki, és edzésről edzésre változik, hogy ki szeretne lenni. De még csak hetedik éves, lesz ideje eldönteni, mit szeretne, a lényeg, hogy jár edzeni. Én szeretném, ha focista lenne belőle, de majd elválik.

– Mi az, ami legjobban motiválja?

– A legelső motivációm a családom, a két gyerekem. Azért hajtok, hogy nekik mindenük meglegyen. Én egyszerű családból származom, szüleim egyszerű munkásemberek voltak, akik keményen dolgoztak a mindennapiért. Én nem kaptam sem autót, sem lakást készen. Ezért azt szeretném, ha a gyerekeimnek majd tudjak valamit felmutatni.

Nem akar kigyógyulni belőle

– A labdarúgás hobbi vagy főállás az ön számára?

– Az életem nagy része, a családom mellett. Hobbi is, de inkább fertőzés, amiből nem lehet és nem is akarok kigyógyulni. Ha valaki 37. évesen még mindig szívvel-lélekkel játszik, akkor már fertőzésről beszélhetünk. De ezt mindenkinek jó szívvel ajánlom, mert nagyon jó érzés.

– Kritikus önmagával szemben?

– Igen. Annyi változott, hogy míg korábban magamba zártam mindent, és feszült voltam emiatt, most már másképp reagálom le, kicsivel nyugodtabb lettem. Folyton elgondolom, mit kellett volna másként tennem, vagy még hol tudnék javítani.

– Milyen mottó szerint éli az életét?

– Katolikus ember vagyok, hiszek Istenben, úgy megyek fel a pályára, hogy előtte imádkozom. Nincs különösebb mottóm, inkább realista vagyok, hiszem, ha látom, emiatt nehéz engem befolyásolni.

– Csapatkapitányként mivel tudja feltüzelni társait a mérkőzések előtt?

– Mint tudjuk, legnagyobb motiváció a pénz, de mi egymás között nem beszélünk erről, ez a klubvezetés dolga. Azt szoktam mondani nekik, hogy biztosan sokan vannak a lelátón, sosem tudod ki lát meg játszani, olyan is lehet közöttük, aki a jobb élet lehetőségét kínálja. Harcoljanak saját magukért, nyújtsák a maximumot, mert sosem lehet tudni, mit hoz az élet.

Élvonalbeli esélylatolgatások

– Mire lehet képes a Sepsi OSK az élvonalban?

– Nagyon nehéz ezt megmondani, mert sok új játékossal bővültünk. Véleményem szerint meglepetést okozhatunk, lehetünk meglepetéscsapat, úgy, ahogy a II. ligában voltunk. Persze, most nem arra gondolok, hogy az élen zárjuk a bajnokságot, hanem az lenne a legnagyobb meglepetés, ha bebiztosítanánk a bennmaradást. Mert jelenleg mindenki úgy tartja, Szentgyörgy az első kieső. Így volt ez három éve Botoşani-ban is, amikor feljutottunk, mindenki leírta a csapatot, ezzel szemben hetedik helyen végeztünk, és az első hét fordulóban első helyen álltunk. Nagyon remélem így lesz most is. Összeszokva még nem vagyunk, de hosszú a bajnokság, sok a fiatal játékos, és ez a csapat képes arra, hogy bennmaradjon.

– Már csak a szurkolók kedvéért is?

– Az utolsó II. ligás meccsünkre ötezer ember jött ki. Sepsiszentgyörgyön ilyen „bolondéria” nem volt rég, vagy nem is emlékszem, hogy lett volna, mintha Szentgyörgy Napok lettek volna. Boldoggá tettük a várost és a környéket. Most vegyük úgy, hogy minden élvonalbeli mérkőzés egy beteljesült álom számunkra, és az a lényeg, hogy ne valljunk szégyent. Ha Isten őrizzen, kiesünk, akkor felemelt fejjel távozzunk, ne jöjjünk ki a hátsó kapun, úgy, hogy mi voltunk azok, akiket lehetett pofozni.

– Érzik a nyomást emiatt?

– Én az igazat megvallva, nem érzek nyomást, van annyi tapasztalatom, hogy várjam ezt a kihívást, annál is inkább, mivel nem gondoltam volna, hogy visszajutok erre a szintre. Nyomás van, elsősorban az edzőkön, akik nagyon akarnak bizonyítani, de a csapaton belül is van, nehogy mi legyünk azok, akiket mindenki elver. Az az elvárás, hogy bennmaradjunk. De ha nem éreznénk a nyomást, akkor az azt jelentené, hogy nem érdekel bennünket. Én biztos vagyok benne, hogy fogunk szép eredményeket elérni.