Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az olimpiai láng a fény az alagút végén

Az olimpiai láng a fény az alagút végén Sport

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2021. július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel és más sportági szövetségekkel, miután a koronavírus-járvány miatt kedden elhalasztotta a tokiói játékokat. Jövőre a július 11-én záruló wimbledoni teniszbajnokság és az augusztus 30-án rajtoló US Open közé terveznék a tokiói játékokat, de az is elképzelhető, hogy az év első felében tartják meg.

Hirdetés
Hirdetés

Ezt John Coates, a NOB tokiói szervezéssel foglalkozó koordinációs bizottságának vezetője nyilatkozta tegnap a japán Jomiuri című lapnak. Hozzátette: a remények szerint négy héten belül sikerül dönteni az új időpontról. Az eredeti tervek alapján a 2021-es úszó-világbajnokságot Fukuokában július 16. és augusztus 1. között, az atlétikai vb-t Eugene-ban augusztus 6-tól 15-ig tartanák, de a sportági szövetségek készek tárgyalni a módosításról. Az idei tokiói olimpia július 24-én kezdődött volna, és augusztus 9-én ért volna véget, azonban a világjárvány miatt a japán szervezők abban állapodtak meg a NOB-bal, hogy egy évvel elhalasztják. Az elnevezés azonban marad Tokió 2020.

Csütörtökön megkezdte a munkát a most alapított munkacsoport, a „Tokió 2020 újrakezdés”, amelynek első feladata az, hogy kijelölje a játékok új időpontját. Szakértők szerint a halasztás Japánnak 670 milliárd jenbe kerül.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint minden érintettől áldozatokra és kompromisszumokra lesz szükség az újratervezéshez. „Az a küldetésünk, hogy megszervezzük a játékokat és így valóra váltsuk a sportolók álmát” – jelentette ki a német sportvezető, aki szerint „gyönyörű kirakós játék lesz megszervezni egy csodálatos olimpiát”, ugyanakkor jelezte, „ezernyi logisztikai és pénzügyi problémával” kell szembenézniük.

A NOB keddi döntése sporttörténelmi, ugyanis az olimpiai mozgalom 124 éves történetében nem volt példa halasztásra. Egyáltalán nem biztos, hogy éppen egy évvel tolják el az időpontot, zajlik az alkudozás a szponzorokkal, tudniillik a legnagyobb gond, hogy a 2021-es olimpia ütközik a nemzetközi atlétikai szövetség világbajnokságával, amit az Egyesült Államokban rendeznek. Na most, hogy a világ legnézettebb sporteseménye meg a harmadik legnézettebbje vetélkedik egymással néhány hónap különbséggel, biztos, hogy komoly nehézséget fog okozni.

Időközben Travis Tygartnak, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) vezérigazgatója nehezményezte, hogy az olimpia jövő évre halasztásával megnyílik az ajtó azok előtt, akik doppingvétség miatt elvileg nem vehettek volna részt a játékokon. „A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexe nem olimpiában vagy olimpiai ciklusban határozza meg a büntetésnek a mértékét, hanem hónapokban vagy években, és még véletlenül sem tér ki arra, hogy ez érintse-e az olimpiát vagy sem – szögezte le a az ügynökség első embere. – Tehát ha szigorúan a jogi részét nézem, akkor igen a válasz: akinek letelt a doppingbüntetése, az el fog tudni indulni.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás