Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bajnokok Ligája: háromgólos ferencvárosi vereség a Juventus ellen

Bajnokok Ligája: háromgólos ferencvárosi vereség a Juventus ellen Sport

A Ferencváros 4-1-re kikapott szerdán a Juventustól a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában, a Puskás Arénában.

Hirdetés
Hirdetés

A kezdés előtt a ferencvárosi szurkolótábor a csapat mezének színeiben – zöldben, fehérben és feketében – zászlókat lengetve és egy óriási, „Régi hírünk most újra él” felirattal köszöntötte kedvenceit. A lelátón – az európai szövetség járványügyi előírásait betartva – mintegy 20 ezer néző foglalhatott helyet.

Szakadó esőben kezdődött a találkozó, s a Juventus mindjárt magához ragadta a kezdeményezést. A vendégek gyorsan járatták a labdát a középpályán, a széleken rendre zavarba hozták a hazai védelmet. Az FTC csak a bekapott gól után tudott támadást vezetni, Lovrencsics aktív volt a jobb oldalon, Nguen pedig átlövésekkel próbálkozott. A hazaiak többször is eljutottak az ellenfél kapujáig, de a befejezéseknél mindig hiányzott valami plusz, nem jelentettek igazi veszélyt, a Juventus kontrái viszont annál inkább. Fél óra elteltével kissé „leült” a játék, majd a 35. percben a koronavírus-fertőzése után visszatért, szezonbeli első BL-találkozóján szereplő Ronaldo léphetett ki teljesen egyedül, de Blazic az utolsó pillanatban szerelte őt az ötös sarkánál.  

A második félidő egy veszélyesnek ígérkező Ronaldo-szabadrúgással indult, de a 22 méterről leadott, középre tartó, gyenge lövést Dibusz könnyedén fogta. Ezt követően megpróbálta magához ragadni a kezdeményezést a magyar bajnok, de az ellenfél 16-osához érve minden alkalommal „elfogyott a tudomány”. A másik oldalon Ronaldo veszélyeztetett többször is, de vagy Dvali blokkolta a lövését, vagy ő maga célzott pontatlanul. A portugál aztán egy gólpasszt azért összehozott, Morata második találatával pedig eldőlni látszott az összecsapás. A házigazdák a hajrához érve fáradni kezdtek, többször is hibáztak hátul és két potyagóllal padlóra kerültek. A szépítés lehetőségét ezzel együtt nem adták fel, ez végül sikerült is: Boli a hajrában előbb ziccert rontott, majd azonban betalált Szczesny kapujába.

A magyar bajnok a Barcelona otthonában elszenvedett 5-1-es vereség és a Dinamo Kijev elleni múlt heti, hazai 2-2-es döntetlen után a G csoport negyedik helyén áll egy ponttal, az ukránok jobb gólkülönbségükkel előzik meg a zöld-fehéreket.

Szerhij Rebrov együttese legközelebb november 24-én lép pályára a BL-ben, a negyedik fordulóban a torinói gárda vendége lesz.

    Bajnokok Ligája, G csoport, 3. forduló:
Ferencváros-Juventus (olasz) 1-4 (0-1)
Puskás Aréna, v.: Orel Grinfeld (izraeli)
    gólszerzők: Boli (90.), illetve Morata (7., 60.), Dybala (73.), Dvali (81., öngól)
    sárga lap: Botka (19.)

    Ferencváros:
Dibusz – Lovrencsics, Dvali, Blazic, Botka (Heister, 68.) – Sigér, Somalia, Haratin – Zubkov (Uzuni, 81.), Isael (Boli, 74.), Nguen (Mak, 74.)

    Juventus:
Szczesny – Chiellini, Bonucci, Danilo – Cuadrado (Frabotta, 76.), Arthur (Bentancur, a szünetben), Ramsey (McKennie, 53.), Rabiot, Chiesa (Bernardeschi, 76.) – Morata (Dybala, 68.), C. Ronaldo

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás