Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Jól szálltak be a játékba az újonnan szerződtetett futballisták, többek között ennek is köszönhető, hogy sikerrel vette első edzőmérkőzését a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely kedden, egygólos vezetés után 1–1-es döntetlent ért el a bajnok Kolozsvári CFR-rel szemben. A sepsiszentgyörgyi barátságos mérkőzésre, illetve az új szerzeményekre közel 3000-en voltak kíváncsiak.
A felkészülés második hetében járó Sepsi OSK-nak a bajnok Kolozsvári CFR ellen nyílt alkalma lemérni jelenlegi erőállapotát, az elért döntetlennek elegendő motivációt kell szolgáltatnia a folytatásra nézve. A mieinknél az újonnan érkezők közül a kezdőben Velev, Vaşvari, Drăghici és Ştefan Florin kapott lehetőséget, a kapuban Niczuly és Fejér védett egy-egy félidőt. Az összecsapáson a vakációs jelleg dominált, ami a két csapat megfeszített edzéstempójának is betudható.
A házigazda birtokolta többet a labdát, míg az ifjabbik Iordănescu által irányított, BL-selejtezőre készülő kincses városiak több veszélyes helyzetet alakítottak ki, de a helyzetkihasználásban nem remekeltek. A gólcsend a 39. percben tört meg, amikor a bolgár Stefan Velev kapott jó labdát Drăghici-től, és 16 méterről bevágta a hosszú alsóba (1–0). Szünet után Iordănescu pályára küldte a nagyágyúkat, akik ugyan megdolgoztatták Fejért, de csak a 84. percben tudtak kiegyenlíteni, amikor Ciprian Deac szabadrúgásból szerzett gyönyörű gólt.
Felkészülési mérkőzés: Sepsi OSK – Kolozsvári CFR 1–1 (1–0), gólszerzők: Velev (39.), illetve Deac (84.).
Sepsi OSK: Niczuly – Drăghici, Viera, Ursu, Sato, Velev, Vaşvari, Hamed, Tandia, Ştefan Fl., Simonovksi (cserék: Fejér –Dodoi, Hadnagy, Obsivac, Veress, Györgyi). Edző: Eugen Neagoe. Kolozsvári CFR: Arlauskis (cpt) – Peteleu, Rus Ionut, Mureșan, Radu, Hoban, Costache, Djokovic, Culio, Mailat, Țucudean (cserék: Vâtcă, Camora, Vinicius, Pîrv, Mate, Bordeianu, Ioniță, Deac, Păun, Petrila, Omrani, Șter, Rus A., Moldovan H.). Edző: Edward Iordănescu.
– Hasznos edzőmérkőzés volt, ezt is akartuk, és ami a legfontosabb, senki sem sérült le, ez lényeges, ugyenis jelenleg nagyon kevesen vagyunk. Mindenki láthatta, két fiatal maradt csak a pálya szélén, őket is be akartam cserélni, de az igazat megvallva engem is magával ragadott a játék. Végső soron az eredmény is lényeges, az ország bajnoka ellen játszottunk, 1–0-ra vezettünk sokáig, szerintem a mutatott játékunk alapján akár nyerhettünk volna is. A fiúk fáradtak, napi két kemény edzéssel készülünk, ez egy ilyen időszak, komolyan elő kell készítenünk az idényt. Gratulálok az erőfeszítésükért, annál is inkább, mivel mi nem engedhettük meg magunknak azt, amit a CFR, hogy félidőben lecseréljük az egész csapatot – nyilatkozta a meccs után Eugen Neagoe vezetőedző, aki szerint bár nem lépett pályára, de a kerettel edz a szerződést hosszabbító (bár az nso.hu szerint az OSK még nem egyezett meg a diósgyőri klubbal) Fülöp István középpályás, a brazil de Moura hátvéd, illetve a horvát Ivan Covic hálóőr. Az oltyán szakember a napokban további három játékos érkezését helyezte kilátásba.