Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az új versenysorozatban AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Barcelona, az Internazionale, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham Hotspur tervezi a részvételt. Rajtuk kívül még három klubot fognak meghívni az első szezon előtt, további öt pedig az előző idénybeli eredménye alapján kvalifikálhatja magát. Utóbbiról nem közöltek részleteket.
A meccsek nem érintenék a nemzeti bajnokságokat, azok hét közben lennének, valószínűleg a Bajnokok Ligája-találkozók napjain. A 20 csapatot két tízfős csoportba sorsolnák, ahonnan az első 3-3 helyezett jutna tovább. A 4. és 5. helyezettek egymás ellen játszanának, így alakulna ki a legjobb nyolc mezőnye. Onnan pedig egyenes kiesés rendszerben, oda-visszavágós meccsek lennének a döntőig, melyet a BL-hez hasonlóan semleges pályán rendeznének.
A tervek szerint a Szuperliga szezonja augusztustól májusig tartana. Konkrét évet nem jelöltek meg, de minél előbb elindítanák azt.
A közös nyilatkozat szerint párbeszédet akarnak folytatni az UEFA-val és a FIFA-val, hogy megtalálják a legjobb megoldást a Szuperliga és az egész labdarúgás számára. Azt írták, hogy a férfi sorozat elindítása után minél előbb szeretnék a nőit is létrehozni.
A Szuperliga nem az UEFA égisze alatt működne. A sorozat első elnöke a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez lesz. A két alelnök pedig Joel Glazer, a Manchester United tulajdonosa és Andrea Agnelli, a Juventus elnöke lesz.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) és a Premier League, a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség (RFEF) és a LaLiga, valamint az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) és a Serie A közös közleményben állt ki a Szuperliga ellen.
Azt írták, hogy egységesek annak érdekében, hogy megakadályozzák ezt a „cinikus projektet”amely néhány klub önös érdekén alapszik éppen akkor, amikor a társadalomnak minden eddiginél nagyobb szüksége lenne a szolidaritásra.
Jelezték, minden rendelkezésükre álló eszközzel – mind a jog, mind a sport területén –, mindent elkövetnek azért, hogy a projekt megvalósulását megakadályozzák, egyben köszönetet mondanak azon országok klubjainak, amelyek nem voltak hajlandóak aláírni a tervet.
A 12 klub között nem szerepelnek olyan csapatok, mint az előző Bajnokok Ligája-szezon két döntőse, a Bayern München és a Paris Saint-Germain, vagy a Borussia Dortmund és az Olympique Lyonnais.
A Szuperliga mostani bejelentése nem véletlen, hiszen az UEFA pont hétfőn dönt a Bajnokok Ligája átalakításáról. A tervek szerint a BL jelenlegi menetrendje 2024-ben változik meg, amikor a mostani 32 helyett 36 csapat venne benne részt, a jelenlegi hat csoportmeccs helyett tíz lenne, majd a tabella első nyolc helyezettje automatikusan a nyolcaddöntőbe jutna, a 9-24. helyezettekre pedig rájátszás várna a 16 közé kerülésért.
(Euronews)