Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Március 10–11-én Bukarestben rendezték meg a Dance World Cup táncverseny országos szakaszát, amely előválogatóként szolgált a június 22–30. között a Barcelona melletti Sitges városában esedékes döntőre. A világverseny színvonalát jelzi, hogy 47 ország mintegy 12 000 táncosa méri össze tudását, az európaiakon kívül Argentína, Ausztrália, Kanada, Kína és az Egyesült Államok is képviselteti magát. És most már biztos: Sepsiszentgyörgy is ott lesz.
A sepsiszentgyörgyi Love To Dance Egyesület a Gyermekek Palotájával közösen hat produkcióval nevezett a versenyre, Commercial Dance és Hip Hop kategóriákban, gyerek, ifjúsági és felnőtt korosztályokban.
– Nagyon nehéz megmérettetésre számítottunk, és kevés reménnyel indultunk, mivel 100 pontból 70 szükséges a kvalifikáláshoz, azonban nagy örömünkre mind a hat csapatunk 80 pont felett teljesített, ez pedig a szabályzat értelmében magas kvalifikációs eredménynek számít – ecsetelte lapunknak Molnár Enikő oktató, csapatvezető.
A Duo/Trio/Quartet children commercial kategóriában a Teenager Love című produkcióval a Cernescu Denisa-Maria és Okos Márk-Deniz duó második lett, 85,50 pontot érdemelve ki a 100-ból, így simán továbbjutottak.
A gyerek korosztály Hip Hop kategóriájában a Dancing Dolls tánccsoport a Get Down nevű műsorszámával a hat benevező közül harmadik lett, 86 pontot szerezve. Ugyancsak a Dancing Dolls formáció Commercial Dance kategóriában a The Clowns nevű műsorukkal, a szentgyörgyiek közül a legmagasabb, 95,75-ös pontszámmal kvalifikálódtak a világbajnokságra. A lányok pontszáma a 4. legmagasabb pontszám volt a kétnapos verseny összesítésében. A Dancing Dolls (Táncoló babák) tagjai: Bartha Csilla, Cojocaru-Vlad Lorena-Ştefania, Coman Emília-Katalin, Gombos Andrea, Imreh Izabella, Imreh Zselyke, Koós Adrienn, Urdă Andreea-Mălina, Sylvester Henrietta-Vanda.
A No Limit csapat (junior large group commercial kategóriában) az Emergency című performansszal 88,50 pontszámmal második lett. A No limit tagjai: Alexandrescu Andreea-Victoria, Barabási Janka-Johanna, Bălănică Alexandra, Bălănică Briana, Bernád Andrea, Bercea Andrada-Nicoleta, Boriceanu Bianca-Vasilica, Boriceanu Beatrice-Florena, Cernescu Denisa-Maria, Csutka-Daczó Zsanna, Dobri Anita, Györgyilyés Barbara, Iancu Rafaela, Imreh Edina-Gyöngyvér, Imreh Evelin-Léda, Karácsony Adrienn, Krizbai Attila, Laslo Renáta-Brigitta, Moldovan Andreea-Elena-Mihaela, Okos Márk-Deniz, Pandele Mara-Ioana, Pap Hunor, Sándor Mátyás, Szakács Johanna, Turturică Diana-Oana, Trandafir Rianna-Ecaterina, Vass Barbara-Nikolette.
A Mega formáció a The power of real music fantázianevű produkcióval második lett 88,75-ös pontszámmal.
– Nagyon büszkék vagyunk a Mega formáció eredményére, mivel első versenyünk ezzel a produkcióval, amelyben 43 gyerek táncol és kilencen közülük 7-10 évesek, holott a korosztály 17-25 év, ellenfeleink sokkal nagyobbak voltak. A betanított Hip Hop koreográfiáért külön köszönet jár Cosma Lennon Levinek – tette hozzá Molnár Enikő.
Mega formáció: Ádám Kriszta, Alexandrescu Andreea-Victoria, Barabási Janka-Johanna, Bartha Csilla, Bălănică Alexandra, Bălănică Briana, Bernád Andrea, Bercea Andrada-Nicoleta, Boriceanu Bianca-Vasilica, Boriceanu Beatrice-Florena, Cernescu Denisa-Maria, Benedek Orsolya, Coman Emília, Cojocaru-Vlad Lorena-Ştefania, Csutka-Daczó Zsanna, Dima Cosmin, Dobri Anita, Galang Nicole-Anne, Gombos Andrea, Györgyilyés Barbara, Iancu Henrietta-Judit, Iancu Rafaela, Imreh Diána-Andrea, Imreh Izabella, Imreh Edina-Gyöngyvér, Imreh Evelin-Léda, Imreh Zselyke, Karácsony Adrienn, Koós Adrienn, Krizbai Attila, Kulcsár Bernadett, Laslo Renáta-Brigitta, Moldovan Andreea Elena Mihaela, Okos Márk-Deniz, Pandele Mara-Ioana, Pap Hunor, Popa Ana-Maria, Sándor Mátyás, Szakács Johanna, Sylvester Henrietta-Vanda, Turturică Diana-Oana, Trandafir Rianna-Ecaterina, Vass Barbara-Nikolette, Urdă Andreea-Mălina, Vlăsceanu Anrea-Renáta, Zsigmond Zsanett.
A One Beat együttes a senior large group commercial-kategóriában King of Africa nevű vadonatúj produkcióval 82,50 pontot szerzett, helyezést viszont nem ért el mivel nem volt ellenfelük ebben a kategóriában, de természetesen továbbjutottak a világkupára.
A One Beat tagjai: Ádám Kriszta, Benedec Orsolya, Cernescu Denisa-Maria, Dima Cosmin, Galang Nicole-Anne, Iancu Henrietta-Judit, Imreh Diána-Andrea, Kulcsár Bernadett, Moldovan Andreea-Elena-Mihaela, Popa Ana-Maria, Vlăsceanu Anrea-Renáta, Zsigmond Zsanett.
– Minden elismerésem a gyerekeknek, akik keményen edzettek az elmúlt hetek során, a szülőknek, akik mindvégig támogattak anyagilag és elkísértek, szurkoltak nekünk. Köszönjük Imreh Ildikónak a sok segítséget és csodálatos varrónőnknek Bartók Ildikónak, aki csodaszép ruháinkat elkészítette – mondta el Molnár Enikő.