Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A vendégek kezdték határozottabban a céhes városi mérkőzést, azonban a rutinos Gabriel Bunduc hárította Robert Bratu és Sorin Săpunaru távoli lövését. A folytatásban a házigazdák is magukra találtak, Pál Kristóf kapufáját követően a kipattanót Sánta Tamás a hálóba gurította, azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A tapasztaltabb moldvai együttes a 22. percben váltotta gólra mezőnyfölényét, a kézdi védők figyelmetlenségét kihasználva Alin Dascălu szerzett vezetést (0–1). Bő 10 perccel később Locotuș Miklós a jobb alsóba fejelve egyenlített (1–1).
Szünet után hamar előnybe került a céhes városi alakulat, Sergiu Gîrdea szabálytalankodott Locotuș ellen, a játékvezető büntetőrúgást ítélt, amelyet Gáll értékesített (2–1). Miután Locotuș keresztléc alá tartó szabadrúgását Sorin Preda szögletre mentette, a felső-háromszéki csapat harmadszor is betalált, szögletet követően – Albu Norbert előkészítését – Sánta Tamás váltotta gólra (3–1). A moldvai együttes alig három perc múlva szépíthetett volna, azonban a Pál Kristóf szabálytalansága miatt megítélt tizenegyest Ciprian Petre a kapufára rúgta, a kipattanót pedig Dascălu elhibázta.
A hajrában Focșani mindent megtett az egyenlítés érdekében, és sikerült is szépíteni Bratu fejesével (3–2), ám a ráadásban a szerencse megmentette a kézdivásárhelyieket a hosszabbítástól, Bratu ezúttal a kapufára fejelt.
Labdarúgó Román-kupa, 2. forduló: Kézdivásárhelyi SE – CSM Focșani 3–2 (1–1).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Robert Ciorbea (Barcaszentpéter). KSE: Bunduc – Locotuș, Popescu (Péter, 81.), Tankó, Sánta L. (Bîntă, 65.), Pál (Bandi, 76.), Gáll, Fábián (Brașovean, 81.), Albu A. (Albu N., 65.), Sánta T., Pakucs. Edző: Gazda József. Focșani: Preda – Juncanaru, Bratu, Gîrdea (Manu, 59.), Stoica, Zaharia (Băjenaru, 59.), Dascălu, Taciuc (Rogoveanu, 59.), Săpunaru, Strătilă (Petre, 46.), Arnăutu (Predoiu, 46.). Edző: Marius Bratu. Gólszerzők: Locotuș (33.), Gáll (51. – tizenegyesből), Sánta T. (67.), illetve Dascălu (22.), Bratu (90+4.). Sárga lap: Sánta L. (65.), Bunduc (71.), Pakucs (78.), Tankó (90.), Locotuș (90+3.), illetve Stoica (64.).
Fotó: Tofán Levente
A Liga 1 kilencedik fordulójában ma 18:45-től a Sepsi OSK a CS Mioveni együttesét fogadja. 21.30-tól: Kolozsvári U – U Craiova 1948. Szombaton 19 órától UTA Arad – Chindia, 21.45-től FC Voluntari – Rapid. Vasárnap 13.30-tól Petrolul – FC Botoșani, 21.30-tól FCSB – Kolozsvári CFR. Hétfőn 18.45-től FC Argeș – FC Hermannstadt, 21.30-tól Universitatea Craiova – Farul.
A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság első fordulójában vereséget szenvedő Kézdivásárhelyi SE szombaton 17 órától hazai környezetben javíthat, a pontvadászat második körében Plopeni lesz a vendége a Sinkovits Stadionban. A múlt hétvégén döntetlent játszó Sepsi OSK II. szintén szombaton 17 órától a Brassó SR otthonában lép pályára. A 2. forduló programja (szombat, 17 óra): Zernesti Olimpic – Székelyudvarhelyi FC, Barcarozsnyói Olimpic – Blejoi, Brassói SR – Sepsi OSK II., Păulești – Brassói Kids Tâmpa, Kézdivásárhelyi SE – Plopeni.