Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bravúros döntetlen Rossiéknak

Bravúros döntetlen Rossiéknak Sport

A magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, de bravúrja ellenére negyedik maradt a csoportjában.

Hirdetés
Hirdetés

A szervezetten futballozó magyarok a 24. percben kerültek előnybe a Nego által kiharcolt és Sallai révén értékesített büntetővel, ami önmagában bravúros teljesítmény, mivel az angolok idei 16 mérkőzésükből 12-szer gólt sem kaptak. Hátrányban az angolok még nagyobb nyomás alá helyezték riválisukat, melynek eredményeként a 37. percben egy szabadrúgást követően egyenlítettek: Stones volt eredményes. Az angolok az utolsó percekig próbálkoztak, de nem tudták újra feltörni a magyar védelmet. A magyar együttes az Évszázad mérkőzése, azaz a 68 évvel ezelőtti legendás, 6–3-as diadal óta először nem kapott ki Angliában. Azóta nyolcszor vereséggel tértek haza a szigetországból. A magyar válogatott november 12-én San Marinót fogadja, majd három nappal később Lengyelországban zárja a kvalifikációs sorozatot. A csoportban Lengyelország idegenben verte Albániát, a mérkőzés szurkolói rendbontás miatt több mint negyedóráig félbeszakadt. Dánia 1–0-ra legyőzte Ausztriát az F csoportban, míg a skótok hasonló arányban nyertek Feröer ellen, így eldőlt, hogy a magyar válogatott a Nemzetek Ligája révén nem kvalifikálhat a vb-re.

A magyar válogatott szövetségi kapitányát, Marco Rossit meglepte a találkozó. „Most elismétlem, amit az előző meccs sajtótájékoztatója után mondtam: 55 perc után nem követtük a taktikát, ezért szétestünk. Ezt az eredményt nem lehet hasonlítani még az Eb-meccsekhez sem, mert azokon a meccseken sokan hiányoztak. Őszintén szólva nem vártam a meccs elején ezt az eredményt, szerencsések voltunk. Sokkal bátrabban játszottunk ma este. A támadóharmadban nem tudtunk érvényesülni az albánok ellen. Ma este más volt a helyzet, előfordul, hogy ami egyszer működik, máskor nem. A novemberi mérkőzések után az MLSZ-szel beszélünk a folytatásról. Amit tudok, hogy számíthatok a támogatásukra, köszönöm a bizalmukat.”

A csoport állása:

  1. Anglia 8      6      2      0      24-3 20
  2. Lengyelország 8      5      2      1      25-8 17
  3. Albánia 8      5      0      3      11-7 15
  4. Magyarország 8 3      2      3      13-12      11
  5. Andorra 8      2      0      6      7-19 6
  6. San Marino 8      0      0      8      1-32 0
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. október 14., 8:41
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Eső után kőpenyeg , azaz csók a halottnak . Késői feltámadás . A VB vonatáról lemaradt utasok vígasza .