Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Búcsúzott a Sepsi FC

Búcsúzott a Sepsi FC Sport

Nem tudta borítani a papírformát a Sepsi FC, amely a hazai 7-3-as szerdai vereség után szombaton 8-3 arányban hajtott fejet Galacon az alapszakaszgyőztes Uniteddal szemben a teremlabdarúgó élvonal negyeddöntőjének második mérkőzésén.

A Farkas Attila által irányított sepsiszentgyörgyi együttes az idei szezonban az előző évektől eltérően szerényebb célokat tűzött ki maga elé, a rájátszásba kerülés és a csapatépítés, illetve játékos-nevelés volt a tét a számukra. Ezt sikeresen abszolválták, hiszen bekerültek a bajnokság nyolc legjobb csapata közé, ráadásul több ígéretes tehetséget is kineveltek, elég csak Kanyóra, Inczére vagy Pappra gondolnunk.

A galaci mérkőzés első felében nem játszottak alárendelt szerepet, sőt 2-1-re vezettek is. Szünetre azonban az esélyesebb házigazda visszavette a vezetést (4-2), a végére pedig győzött a tapasztalat, 8-3-ra nyert Galac. A zöld-fehér keretből Pavel kétszer, Ţicalo egyszer volt eredményes. A Galaci United kettős győzelemmel bejutott az elődöntőbe, ahol a Temesvár – Călăraşi párbaj győztesével találkozik. A Sepsi FC számára befejeződött az idény.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás