Carinával a szelek szárnyán

A felsőháromszéki kötődésekkel büszkélkedő (néhai Sigmond Zsuzsanna tanítónő volt a nagymamája), budapesti Méder Áron 2006–2009 között Carina nevű, mindössze hat méter hosszú hajóján körbevitorlázta a Földet. A megtett 55 ezer kilométer során harmincnégy országot látogatott meg..A villamosmérnöknek tanult vitorlásoktatóval a lemhényi diákoknak tartott előadása után beszélgettünk.

– Hogyan került kapcsolatba a vitorlázással?

– 1989–1990-es években édesapám mutatta meg a vitorlázást a Balatonon. Gyerekkoromban hajókat javítottunk, vízi mentőként dolgoztam, vitorlázni tanítottam az embereket, segítettem, ahol tudtam, ami kitűnő tanulási lehetőséget jelntett számomra. Édesapám mutatta meg a tengeri vitorlázást is 1994-ben, akkor 13–14 éves voltam. Egyetemistaként túrákat szerveztem az Adrián, a Földközi-tengeren, emellett a Balatonon oktattam, minden évben kicsit többet vitorláztam, innen jött a „szerelem”.

– Mikor döntötte el, hogy körbevitorlázza a Földet?

– Az egyetem vége felé rájöttem, hogy a villamosmérnöki szakma, a gép előtt ülni számomra kicsit unalmas, így elkezdtem kutakodni, hadd lám, kis hajóval miket értek el, és láttam, hogy azzal is lehet Földet kerülni. Amint munkába álltam, hozzáláttam hajót keresni, és 2004-ben, az első fizetésemből vettem meg a Carinát. Két évig javítgattam, újítgattam, majd két és fél év mérnöki munka után, 2006 augusztusában felmondtam, és elindultam a Föld körüli útra.

– Hogyan készült fel a nagy kalandra?

– Amint említettem, sokat vitorláztam a Balatonon és a tengeren, hajókat javítottam, nyelveket tanultam. Emellett rádióamatőr-vizsgát kellett tennem, meg kellett tanulnom használni a készüléket, a hangolást, hiszen egy nagyon régi rádió volt, kézi hangolóval, az antennát édesapámmal, Méder Istvánnal csináltuk meg. Az útvonal tervezéséhez meg kellett ismernem az áramlatokat, a szeleket, hogy a lehető legideálisabb legyen, hiszen a kishajóval bármikor, bármerre nem lehetett menni, meg kellett terveznem, mikor érdemes átkelnem az óceánokon. Aztán fel kellett szerelnem a hajót: mentőtutajt tettem rá, meg egy műholdas vészjelzőrendszert, és természetesen oltásokat is kaptam indulás előtt.

– Mennyi idő alatt tervezte körbevitorlázni a Földet?

– Kétévesre terveztem az utazást, ám amikor a Csendes-óceánon nagyon lelassult a hajó, látszott, hogy a hurrikánszezon előtt nem érném el Ausztráliát, veszélyes lett volna. Ezért fél évet Fidzsin töltöttem, ahol hajókat javítgattam, hajószállításban, illetve villamosmérnökként is segítettem.

– Három évet – egészen pontosan 1080 napot – tartott világkörüli útja, mialatt túlnyomórészt egyedül volt a vízen. Milyen hatással volt önre ez a „kiruccanás”?

– Úgy vélem, jóval empatikusabb, türelmesebb, elfogadóbb lettem. Mindig vendég voltam bárhol, amerre jártam, mindig alkalmazkodnom kellett a helyiekhez. Emellett megtanultam értékelni a kis dolgokat, például bárhol, bármikor, bármilyen gyorsan elalszom. Amikor oktatok, mindig én alszom a legkeményebb, legszűkebb helyen, és bármikor fel tudok ébredni, a legkisebb neszre is. Ugyanis a Carina kis hajó volt, emiatt nagyon kellett figyelnem a forgalomra, így gyakran mindössze 10–15 perc jutott alvásra. Emellett a tengeren van idő átgondolni az életet, többször is. Egy-két napra egyedül elmenni jó hatással van az emberre, és bár lehet, a 40–50 nap kicsit több az ajánlottnál, én élveztem. Több hét egyedüllét után már vártam, hogy kikössek, ahogy egy-két hét szárazföldi tartózkodás után is az újbóli vízre szállást.

– Harmadik magyarként vitorlázta körbe a Földet, ám a legkisebb hajóval, ezzel európai rekordot is döntve. Előadásában azt is említette, indulása előtt sokan azt mondták, a mindössze hatméteres Carinával a Balatonnak sem vágnának neki…

– Fa Nándor nagyon nagy, versenyméretű, hatvanlábas hajóval vitorlázta (1 angol láb = 30,48 cm – szerk.) körbe a Földet. A túravitorlások 10–15 méter közöttiek, ez a sztenderd méret. Számomra a legnagyobb gondot az okozta, hogy kevés volt a hely. Háromszáz liter ivóvizet vittem magammal, emellett élelmiszert, több mint száz térképet egy faládában és különböző felszereléseket. Emellett egy nagyobb hajó jobban fekszik a hullámra, és magasabb is. Kormányzás közben egyik kezem belógott a vízbe, a hullám gyakran bejött a hajóba, ami nagyobb hajónál nem történik meg.

– Mégis bízott a Carinában?

– Természetesen. Ki lehet számolni a stabilitási tényezőket, a paraméterek megfelelőek voltak, tudtam, hogy jó, megbízható. Két méter széles, ez adta a stabilitását, meg a fix tőkesúly, amolyan keljfeljancsi-effektust idézve elő: ha meg is dőlt, visszaugrott. Azt is láttam ugyanakkor, hogy nagyon lassú lesz, hiszen egy régi, nehéz, egytonnás hajó volt, amelyet még sok száz kilóval telepakoltam. Emiatt az én sebességem körülbelül olyan volt, mintha végigsétáltam volna a Földön – átlag gyaloglósebességgel haladtam. Amikor meg gyenge szél fújt, szinte megállt, olykor pedig szembejöttek az áramlatok, és akkor még lassúbb voltam.

– Mi történt szélcsendkor?

– Vártam. Bár volt a Carinán egy kis motor, nem volt elég üzemanyagom, továbbá nem mindig működött. Így történt például a Panama–Galápagos-szakaszon, amelyet negyven nap alatt tettem meg, vagy az egyhetesre tervezett, ám tizenhét naposra sikerült Tunézia–Spanyolország-távon, amikor a család aggódott, vajon hol lehetek, hiszen a rádióm sem működött. Apu adott egy általános figyelmeztetést, hogy van egy hajó, amit nem találnak meg, így amikor megérkeztem Spanyolországba, már tudták, ki vagyok, és kezembe nyomták a telefont, hogy hívjam édesapámat, mert aggódik. Az említett belassulások miatt néha előfordult, hogy kevés volt az élelmiszer, de mindig megoldottam a felmerült nehézségeket, nagyon sokat halásztam.

– Milyen veszélyek fenyegetik az embert a tengeren?

– Dél-Amerika, Indonézia és Szomália partjainál a kalózok – akik engem nem támadtak meg. Aztán a viharok: szerencsére, soha nem borult fel a hajóm, bár egyszer 90 fokban megdőlt, és ugyancsak kell figyelni a közelben elhaladó nagy hajókra is.

– Mire gondol az ember heves viharban, a tenger közepén?

– Az Atlanti-óceánon addig soha nem vitorláztam, és picit féltem, milyen lesz. Az első viharok során, amíg nem ismertem eléggé a hajót, aggódtam, gyorsan kipróbáltam, hogyan működik a mentőtutaj, emellett volt egy összekészített túlélőzsákom arra az esetre, ha süllyed a hajó. Előfordult, hogy amikor nagyhajó haladt el mellettem, úgy éreztem, ez már túl közel van. De alapvetően próbáltam figyelni a hajót, hiszen az „elmondja”, mit szeretne. Ha meg jó a hajónak, akkor nekem is az. Mindig a megoldásra próbáltam összpontosítani, és amikor nagy volt a baj, elmondtam egy gyors imát. A legtöbb tengerész hisz Istenben, ami nem véletlen.

– Vitorlásoktatóként kereste-e már meg tanonca azzal, hogy körbevitorlázná a Földet?

– Keresnek meg hasonlóval, nem föltétlenül földkerüléssel, de Atlanti-átkeléssel vagy Földközi-tengeri, illetve Adria-átkeléssel igen, és én mindenkit biztatok. Igaz, kevesen jutnak el odáig, hiszen a nagyobb, biztonságosabb hajók drágák, és ez egy kéthetes szabadságba nem fér bele. Viszonylag ritkább a magyar földkerülés, Nyugat-Európában, meg Amerikában gyakoribb. A franciáknál például ott a tenger-, illetve óceánpart, míg Magyarországon ez nem sokakat érdekel.

– Megvan még a Carina?

– Igen. Nem nagyon használom, hazaérkezésem után a Parlament előtt volt kiállítva, jelenleg a Balatonon megtekinthető.