Csendben és szerényen távozott

A hónap elején szűk körben kísérték utolsó útjára és búcsúztatták Sepsiszentgyörgyön Kovács László élsportolót, a román olimpiai válogatott egykori, valamint a Román Olimpiai Bizottság örökös tagját, érdemes edzőt, tanárt és pedagógust, akinek a keze alól két országban is bajnokok tucatjai kerültek ki.

Legendás alakját, kivételes életútját, versenyzőként és edzőként elért eredményeit, a rá nagy szeretettel és tisztelettel emlékező második felesége, menye és unokája, illetve pályatársa segítségével idéztük fel, okulás és köszönetképpen azért, hogy volt nekünk. Magatartásával és hozzáállásával mindannyiunk példaképévé válhat. 

Kovács László Sepsiszentgyörgyön látott napvilágot 1923. augusztus 21-én v. Kovács István és Kovács (szül. Veress) Anna ecetgyár-tulajdonosok harmadik fiúgyermekeként. A testnevelés terén megnyilvánuló kimagasló adottságait tanára, Nagy Károly már az elemi iskolában felfedezte, és lépteit a versenysport felé irányította.

Észak-Erdély Magyarországhoz való 1940-es visszatérése után önként jelentkezett a honvédségnél (1941). Ennek kötelékében elvégezte a tanítóképzőt, valamint tiszti iskolát, ugyanakkor az országos síválogatott tagjaként ifjúsági magyar alpesisí-bajnokságot nyert. Katonai pályafutásának a Marosvásárhely környékén 1944 márciusában dúló harcokban történt megsebesülése vetett véget.

Felépülése után még ebben az esztendőben házasságot kötött első feleségével, Csibi Annával, aki az évek során két fiúgyermekkel ajándékozta meg. Az 1945-ös esztendőben újabb, a sorsa alakulására kiható események következtek be életében. Február 6-án Budapesten a nyilasok kivégezték a nekik ellenszegülő István testvérbátyját, ősszel pedig beiratkozott a bukaresti Testnevelési Egyetemre, ahol 1949-ben oklevelet szerzett. 

Sportolói pályafutásának eredményeit nehéz felsorolni, hiszen négy ágazatban is az olimpiai keret tagja volt. Kézilabdázóként például az 1949-ben a román és magyar válogatott között lezajlott nagypályás mérkőzésen (1–7) ő dobta a házigazdák egyetlen gólját. Síugróként országos, motorbicikli- és autóversenyzőként országos, illetve Balkán-bajnok volt. Nem véletlen, hogy az egyetem elvégzése után sportolóként, majd edzőként és síoktatóként is a fővárosi Dinamo klubnál tevékenykedett. A kommunizmusban „rossznak” bélyegzett származása miatt azonban 1952-ben síedzőként a klub brassói kirendeltségéhez, majd sí- és kézilabda-oktatóként a 2. számú Sportlíceumba helyezték.

Szakmai tudásának, odaadásának és pedagógiai érzékének köszönhetően sikerei ebben a minőségében is folytatódtak, de nem engedték, hogy a növendékeit ő kísérje el a külföldi versenyekre. A rá nehezedő nyomást megelégelve, az 1971-ben adandó alkalmat kihasználva, Svédországban maradt, ahol a pszichológia szakot is elvégezte. A malmői középiskola tanára, és az általa első osztályba juttatott férfi kézilabdacsapat irányítójaként a nagyváros megbecsült és tisztelt polgárává vált. Emberi és sportolói nagyságát jelzi, hogy 80. születésnapja alkalmából a Nemzetközi és Román Olimpiai Bizottság, valamint a Román Kézilabda-szövetség egyaránt elismerő oklevelet adományozott neki. Szülővárosába 1998-ban telepedett véglegesen vissza.

Vitéz Kovács László éppen úgy, amint élt, csendben, feltűnés nélkül és szerényen távozott közülünk. Emléke legyen áldott!