Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elődöntőben a Sepsi OSK!

Elődöntőben a Sepsi OSK! Sport

Fennállása során először jutott be a labdarúgó Román-kupa legjobb négy együttese közé a Sepsi OSK, miután a szerdai negyeddöntőben egy góllal diadalmaskodott a másodosztályban szereplő Petrolul Ploiești vendégeként az Ilie Oană Stadionban. Dumiter első félidei gólja értékes továbbjutást ért a sepsiszentgyörgyieknek, egy olyan mérkőzésen, amelyet félbeszakítottak a hazai szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt.

Parázs hangulatban feszült egymásnak a két együttes, a házigazda „sárga farkasok” szurkolótábora teljes mellszélességgel, a nacionalista rigmusokat skandálva állt ki kedvencei mellett, de a Sepsi OSK-t elkísérő Székely Légió tagjai is jócskán hallatták a hangjukat.

A találkozót a háromszoros kupagyőztes Petrolul kezdte elszántabban, a másodosztályban hatodik helyen álló ploieștiek igyekeztek meglepni az egy osztállyal fölöttük játszó sepsiszentgyörgyieket, és ez a 14. percben majdhogynem sikerült is, egy gyors indítást követően Şaim tört be a tizenhatos területére, majd megcélozta a rövid sarkat, de csak a kapufát találta el. A háromszékiek első veszélyesebb helyzete a végig jó formában futballozó Fülöp István nevéhez fűződik, aki a 25. percben mintegy 17 méterről próbálta bevenni a hazai kaput, próbálkozása kevéssel ment mellé. Az OSK fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását, a 35. Percben pedig a vezetést is megszerezte, mégpedig a lesérült Safrankót váltó Dumiter révén, aki 7 méterről bólintott hálóba Carnat remek beadását követően (0–1).

Hirdetés
Hirdetés

A második játékrész elején is a Petrolul tűnt aktívabbnak, Meza Colli és Şaim révén veszélyeztették Niczuly kapuját, míg a másik oldalon Ștefănescu kétszer is kihagyta a lehetőséget, hogy végleg eldöntse a meccs sorsát, a 66. percbeli emelése elszállt a kapu felett, majd pár perc múlva a kapusba lőtte a ziccert. Amikor már mindenki a lefújást jelző hármas sípszót várta, a hazai szurkolók sokadszorra is rázendítettek a Kifelé a magyarokkal az országból! rigmusra, hiába figyelmeztették őket a szünetben, hogy ne tegyék ezt, mert csapatuk bánhatja. A 89. percben történt ugyanis, hogy Niczuly Roland időhúzás miatt sárgalapot kapott, ami kiverte a biztosítékot az ultrákban, a kézdivásárhelyi kapus felé röpködtek az öngyújtók és aprópénzek, de a magyarellenes szöveg is. Călin Iulian játékvezető a szabályzat értelmében tíz percre felfüggesztette a játékot, majd négyperces, lényegében eseménytelen hosszabbítás után véget vetett a találkozónak. 1–0-ra nyert a Sepsi OSK, és bejutott a sorozat elődöntőjébe. Egyébként a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kedd délutáni döntésének értelmében a krajovai Ion Oblemenco Stadionban rendezik a Román-kupa döntőjét. A mérkőzést május 23-ra időzítették.

Labdarúgó Román-kupa, negyeddöntő: Petrolul Ploiești – Sepsi OSK 0–1 (0–1). Ilie Oană Stadion, Ploiești. Vezette: Călin Iulian (Ştefăneşti).

Petrolul: Lungu – Bărboianu, Răuţă, Sîrghi, Ţicu – Pierce – Şaim, Marinescu (Deac, 62.), Meza Colli, Roige (Ekollo, 82.) – Arnăutu (Hamza, 62.). Edző: Costel Enache.

Sepsi: Niczuly – Celea, Bouhenna, Tincu, Ştefan – Vaşvari – Ştefănescu, Deaconu (Achahbar, 46.) , Fülöp, Carnat (Diaz, 72.) – Safranko (Dumiter, 12.). Edző: Leo Grozavu.

Gólszerző: Dumiter (35.). Sárgalap: Bărboianu (42.), Meza Colli (64.), Şaim (90+4.), illetve Bouhenna (71.), Niczuly (89.).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások