Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ballábbal debütált a Sepsi OSK kispadján a nemrég kinevezett Leo Grozavu, aki alaposan felforgatta csapatát az esélyesebb Viitorul ellen. Jóformán meg sem kezdődött a találkozó, már vezetett is Gică Hagi együttese, egy szöglet után Ghiță fejelt hálóba. A kapott gól nem szegte kedvét az OSK-nak, szintén egy sarokrúgás után kiegyenlítettek; az elszánt Safranko használta ki Căbuz bizonytalankodását, és tolta hálóba a hazai kapus kezéből kieső labdát. A szlovák futballista első gólját szerezte piros-fehér mezben (1–1).
A folytatásban megpecsételődött a mérkőzés sorsa, miután a játékvezető alig három perc leforgása alatt kiállította a védőből középpályássá avanzsált Tincut, illetve Bouhennát. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a szentgyörgyiek nem finomkodtak, szabálytalanságokkal igyekeztek megtörni a tengerpartiak lendületét.
A kettős emberhátrányban játszó piros-fehérek egészen az 52. percig állták a sarat, de nem kerülhették el a vereséget, Munteanu és Rivaldinho is beköszönt, a kegyelemdöfést Colțescu vitte be a hajrában, aki kezezést látott Adebanjónál, teljessé téve ezáltal az OSK megaláztatását.
A találkozó végén Leo Grozavu vezetőedző nem kímélte Sebastian Colțescut, mint mondta, korábban több mérkőzést is tönkretett a bajnokságban, és ezen a meccsen is szánalmas volt a ténykedése. „A kiállítások mellett egy nem létező tizenegyest is megítélt ellenünk. Továbbá sportszerűtlen is volt, hiszen a végén nem kellett volna egy percet sem hosszabbítson, amikor az egyik csapat két emberrel kevesebbel játszik” – vélte, hozzátéve nem kizárólag a bírói döntések miatt veszítettek, mert a játékosai is követtek el hibákat.
Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 17. forduló: FC Viitorul–Sepsi OSK 4–1 (1–1). Vezette: Sebastian Colțescu (Krajova). Viitorul: Căbuz – De Nooijer (Filip, 68.), Ghiță, Artean, Mladen – Iacob (Matei, 46.), Achim, Ciobanu – Houri – Zoua (Munteanu, 18.), Rivaldinho. Vezetőedző: Gheorghe Hagi. Sepsi OSK: Niczuly – Kilyén, Bouhenna, Diakhite, Ștefan – Vașvari, Tincu, Velev – Gál-Andrezly (Deaconu, 63.) – Carnat (Adebanjo, 41.), Safranko (Konongo, 84.). Vezetőedző: Leo Grozavu. Gólszerzők: Ghiță (4.), Munteanu (52.), Rivaldinho (79.), Matei (86. – tizenegyesből), illetve Safranko (27.). Sárga lap: Mladen (75.), illetve Safranko (6.), Gál-Andrezly (10.), Tincu (23., 33.), Velev (29.), Bouhenna (33., 36.), Ștefan (89.). Kiállítva: Tincu (33.), Bouhenna (36.).
A forduló többi eredménye: Kolozsvári CFR–Chindia 4–0, Krajova–Hermannstadt 3–0, Medgyes–Botoşani 0–0, FCSB–Astra 1–3, Academica–Dinamo 2–2, Jászvásár–Voluntari 2–2.
A rangsor:
Senki nem veszi észre ezzel akarják,iletve igy akarják az OSK KIEJTETNI A LIGÁBOL,