Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A harmadik helyen kiemelt Kovács Kristóf, Canea-Kocsis András, Pribeagu Sebastian és Miroiu Andrei alkotta NMSK remek játékkal, többnyire könnyed győzelmeket aratva menetelt egészen a döntőig. Kerekes Barnabás tanítványai a csoportkörben 3–0-s diadallal kezdtek a Nagykárolyi SK és a Sepsiszentgyörgyi ISK ellen, majd kiélezett párbajban 3–2-re nyertek Beszterce ellenében. A tizenhatos főtáblán újabb sima győzelmek következtek, előbb 3–0-ra verték Székelyudvarhely csapatát, majd a legjobb nyolc között ugyanilyen arányban lépték le a CSTA Bukarestet. Az elődöntőben már nehezebb dolguk volt, a CS Voința Câmplung ellen megizzadtak a legények, de a nagy formában játszó Canea-Kocsis András vezényletével 3–2 arányban jobbnak bizonyultak nagynevű ellenfelüknél. A döntőben a CSA Steauával kerültek szembe, a fővárosiakat sajnos nem tudták megszorongatni, 3–0 arányban kikaptak, és be kellett érniük az országos második hellyel.
– Nagy eredmény ez számunkra, nagyon örülünk a második helynek is, eredetileg az első négybe vártam a csapatot. Andriska és Kristóf is kiválóan teljesített, nagyon büszke vagyok rájuk. Úgy gondolom, az eredmény értékét növeli, hogy mindezt kisvárosi kis csapatként értük el, olyan támogatottság mellett, amilyen a miénk – értékelt Kerekes edző.
Az NMSK lánycsapata is derekasan helytállt, annak ellenére, hogy két csapattag – Canea-Kocsis Abigél és Balázs Boglárka – is kisebb a korosztálynál. A lányok Farkas Yvette vezetésével két 3–1-es diadalt arattak a csoportkörben Dornavátra és Bodzavásár ellen, majd a főtáblára való bejátszásért vívott meccsen szintén 3–1-re verték Giurgiut. A tizenhatos főtáblán azonban nem volt szerencséjük, ugyanis rögtön az első számú kiemelt és későbbi győztes Konstancai Sportprogramos Líceummal kerültek szembe, akiktől 3–0-ra kikaptak.
A Sepsiszentgyörgyi ISK-t (edzők: Kocsis Balázs és Cocean Valér) két fiú- és egy lánycsapat képviselte. Az Urus Kristóf, Lukács Balázs és Jakabos Andor alkotta csapat főtáblára jutott, miután 3–1-re legyőzte a Zilahi MSK-t a selejtezőben. A nyolc közé jutásért azonban a későbbi győztes Steauával szemben maradtak alul. A klub második számú fiú csapatának – Kóródi Krisztián, Orosz Krisztián és Kóródi Dániel – nem sikerült mérkőzést nyernie, de számukra a tapasztalatszerzés volt a cél, mivel még nagyon fiatalok ebben a korosztályban. A lánycsapatra rájárt a rúd, mivel indulás előtt kiderült, hogy az egyik csapattag koronavírussal fertőzött, így minden mérkőzést 0–1-es állásról kezdtek. Ennek ellenére Dénes Anna és Tóth Vivien egy meccset megnyert a csoportban, de két vereség mellett nem tudtak selejtezőig jutni.
Gratulálok👍