Fél lábbal a földön

Mindig is szerettem olyan emberekkel interjút készíteni, akiknek legfőbb céljuk, hogy tegyenek a közös jóért. Ilyen Oláh Attila parakerékpáros, a Kendu Egyesület elnöke is, aki 2010 óta 94 versenyen van túl. Ő mesélt nekünk.

– Mesélj, kérlek, milyen fél lábbal a földön állni?

– Elég érdekes, a mindennapok rengeteg kihívással állítanak szembe. Az élet sokkal nehezebb, mint egy átlagos embernek, mert én azzal kell kezdjem a napot, hogy felveszem a „lábamat”, és utána kezdek el öltözködni.

– Gyerekkorodban sokat csúfoltak, amit nehezen éltél meg. Hogyan változott ez meg?

– Elkezdtem sportolni 2010 májusában, és az év szeptemberében volt egy Európa-bajnokság, amelyre 5–6 hónap volt a felkészülési idő. Már ez az idő alatt motoszkált bennem az, hogy ideje lenne változtatnom, és elengednem azt, hogy valamikor csúfoltak engem, mikor rövidnadrágot hordtam egy olyan protézissel, ami mindenki számára jól látható. Viszont, akkor még zavart az, hogy megbámulnak az emberek. Eljutottam a versenyre, ahol rajtam kívül több száz mozgássérült volt, és ez valahol erőt adott, ahogy az is, hogy két ezüstérmet is szereztem. Akkor eldöntöttem, hogy több versenyre szeretnék elmenni, és már hazafelé elhatároztam, hogy nem fog érdekelni, ha megbámulnak, bántanak. Sikerült elfogadnom, hogy mozgássérült vagyok, és soha nem fog kinőni a lábam.

– A jelenlegi helyzetben online versenyzel.

– Magyarországon a Magyar Futósport Egyesület szervezett online versenyt, azzal a céllal, hogy olyan embereknek segítsenek, akik valamilyen betegségben szenvednek. Virtuálisan lehetett versenyezni, különböző kategóriákban (szaladás, kerékpározás, szobabicikli és a többi). Én a kerékpározást választottam, az első két versenyen 42 kilométert tekertem, és a harmadik körben 21 kilométert. Egy program menti az adatokat, majd az egyesület oldalára kell feltölteni. Itt nem voltak nyertesek, mindenki magának kerékpározott, jótékonysági célból.

– Te jótékony célból kerékpározol, vagy nemcsak?

– Nemcsak jótékony célból. Eddig rendesen versenyeztem. Amikor ide költöztünk, akkor döntöttem el, hogy nem szeretnék világszinten versenyezni, csak itt, Romániában, vagy Magyarországon. 2017-től csak az országban versenyeztem.

– Több mint száz versenyen vagy túl. Mi a cél?

– Még nem vagyok túl a százon, mert az online versenyeket nem számolom bele, azok inkább jótékonysági bringázások. Ténylegesen 94 versenyen vagyok túl, a célom, hogy elérjem a százat, majd még többet. Jövőre mindenképp több versenyre fogunk járni, ha a vírus ismét nem szól közbe, a jövő évi tervem legkevesebb tíz verseny.

– Mi a következő projekt?

– Nemrég fejeztük be az egyesülettel a munkát, most nincsenek új projektek, de vannak folyamatos munkaprogramok, amelyekkel mindig dolgozunk. Már neki is fogtunk szervezkedni jövőre.