Felépült a Sepsi–SIC tehetséges kosarasa

Tavaly március elején egy bajnoki mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést Ioana Ghizilă, a Sepsi–SIC kiválósága, aki kénytelen volt kihagyni az előző kosárlabdaidény legjavát, a kupadöntőn és a bajnoki finálén is csak a pálya széléről biztathatta csapattársait. A 23 éves irányító az elmúlt egy évben a rehabilitációra koncentrált, a fizikailag és mentálisan is emberpróbáló időszak után épp a visszatérésre készült, amikor kitört a koronavírus-járvány.

– Az elmúlt egy évben sérülés miatt kénytelen voltál távol maradni a kosárlabdától. Hogyan élted meg ezt az időszakot, illetve miként sikerült a felépülés?

– Igazából hosszabb ideig tartott a felépülés, mint amire számítottam, viszont néha az élet keresztülhúzza a terveinket, főleg, ha ezek nem tőled függenek, hanem olyan tényezőtől, amit nem te irányítasz, ahogy a tested is maga dönt a gyógyulás üteméről. A szellemi fájdalom rosszabb volt, mint a fizikai, mert az idény vége fele sérültem le, így pont azt az időszakot hagytam ki, amire addig egész évben készültem, lemaradtam mindkét döntőről, nem lehettem a csapattársak mellett a pályán. Ebből még nem sikerült kilábalnom, és valószínű, hogy addig nem is tudom túltenni magam a kihagyáson, amíg át nem élem a pályán a kupabeli és a bajnoki győzelmet. És ha ez nem lenne elég, azon a héten, amikor úgy terveztem, visszatérek, és ismét a csapattal edzek, a vírus miatt felfüggesztették a bajnokságot.

– Fizikailag vagy inkább mentálisan volt nehezebb az elmúlt időszak?

– Visszatekintve, fizikailag és mentálisan egyaránt nehéz volt a napi legalább két edzéssel. A rehabilitáció nagy részében labda nélkül dolgoztam, ami mentálisan jelentett nagy kihívást. Edzésprogramom volt az ünnepek alatt is, így abban az időszakban nem lehettem otthon. Jobban szerettem volna naponta négy edzést végezni a csapattársakkal, mint kettőt egyedül, azonban nem volt más választásom, mint lelkiismeretesnek maradni ebben az emberpróbáló időben. Minden mérkőzést figyelemmel követtem, érzelgősség nélkül nehéz is lenne beszélni róla, hiszen nem lehettem a csapat hasznára.

– Milyen személyes és kollektív célokkal készülsz a következő idényre?

– Célokból nincs hiány. Elsősorban szeretnék segíteni a csapatnak és a csapattársaimnak, hogy együtt mindig megnyerjük a soron következő mérkőzéseket egészen addig, amíg megtapasztalhatom, hogy milyen trófeákat a magasba emelni, ugyanis a csapatunk mindennap ezért edz. Minden idénynek ezekkel a célokkal vágunk neki, a gondolatunkban az van, hogy mindegyik meccsen győzzünk, és a szezon végén a szurkolókkal együtt ünnepelhessünk.

– A szurkolóknak már hiányoztál, többen is kérdezték, mikor térsz vissza, szívesen látnának a pályán. Mit üzensz a nekik?

– Teljes szívemből köszönettel tartozom a szurkolóknak, mert számtalan szép és bátorító üzenetet kaptam, amelyek sokat segítettek. Egyes üzenetek a lehető legjobbkor érkeztek. Próbáltam mindenkinek válaszolni. Mindannyian csodálatosak vagytok. Hajrá, Sepsi!