Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– Elsődleges elvárásom az, hogy egy jó mérkőzést játszunk szombaton, és, ha jól játszunk, akkor számunkra kedvező lesz a végkifejlet. Nehéz dolgunk lesz egy olyan csapat ellen, amely nagyon aktív volt az átigazolási piacon, sok értékes játékost szerzett, még akkor is, ha az eddigi eredményeik ezt nem tükrözik, de biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb a bajnokság meghatározó együttesévé válik a Dinamo. Ami minket érint, jó formában vagyunk, sikerült összefűznünk három győzelmet, és szeretnénk folytatni a győztes szériát, jó a hangulat, erős a csapategység, így bizakodón várjuk a találkozót. Nehéz mérkőzésre számítunk, de természetesen most is eredményesek akarunk lenni! – nyilatkozta elöljáróban Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője, aki múlt hétvégén, a Jászvásáron aratott 4–1-es győzelemmel 50. sikerét aratta edzőként az élvonalban.
A Dinamo vezetőedzője, Cosmin Contra úgy véli, a jövője szempontjából döntő fontosságú lehet a mérkőzés, ami nem csoda, hiszen csapata mindössze egyetlen győzelmet jegyzett ebben az idényben.
Labdarúgó I. liga, a 8. forduló programja: pénteken 18 órától Medgyesi Gázmetán–Botoșani, 21 órától Craiova–Clinceni; szombaton 14 órától Aradi UTA–Chindia, 19.30-tól Astra–Jászvásár, 21.45-től Sepsi OSK–Dinamo; vasárnap 18.45-től Viitorul–FC Argeș, 21.30-tól Voluntari–Kolozsvári CFR; hétfőn 21 órától FCSB–Hermannstadt.
Labdarúgás, III. liga
Ma 15 órától a Brassói Kids Tâmpa otthonában mérkőzik a Kézdivásárhelyi SE, a harmadosztályos pontvadászat 7. fordulójában. A bajnoki tabella negyedik helyén álló kézdivásárhelyiek kijavítanák az előző körben hazai pályán, a Brassói SR-től elszenvedett 3–2-es vereségüket, és erre minden esélyük megvan a harmadik számú brassói csapattal szemben, amely a ranglista alsó felében tanyázik.
Amint azt jeleztük, a Sepsi OSK II. székelyudvarhelyi kiszállását elhalasztották, amiatt, hogy a hargitai alakulat több játékosa megfertőződött a koronavírussal. A székely derbit előreláthatóan november 3-án pótolják.
Labdarúgó III. liga, 5. csoport, a 7. forduló programja: ma Brassói Kids Tâmpa – KSE; szombaton Brassói SR – Blejoi, Barcarozsnyói Olimpic – Astra 2, Plopeni – Brassói Corona.
Teremlabdarúgás
Székelyudvarhelyi teremtornával folytatódik az élvonalbeli futsalbajnokság, szombattól hétfőig itt gyűlnek össze és feszülnek egymásnak az ország legjobb csapatai. Az első teremtornán két vereséget összegző KSE Futsal ezúttal is két fordulóban lesz érdekelt – vasárnap és hétfőn –, a szombati mérkőzésüket nagypályás kötelezettségeik miatt elhalasztották. A céhes városiak vasárnap 13.30-tól a Luceafărul Buzău ellen veszik fel a kesztyűt, majd hétfőn 16 órától a Dévai Autobergamo lesz az ellenfelük.