Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A futamot Hamilton csapattársa, az első helyről indult finn Valtteri Bottas nyerte, aki pályafutása hetedik, idei negyedik sikerét ünnepelhette. A harmadik helyen a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen végzett.
Hamiltonnak immár 381, a második helyezett Bottasnak pedig 314 pontja van összetettben, így a két hét múlva sorra kerülő Brazil, illetve a december 1-jén sorra kerülő Abu-Dzabi Nagydíj előtt eldőlt a világbajnoki cím.
Hat vb-címével Hamilton a Forma-1 történetének második legeredményesebb versenyzője. Tavalytól mostanáig holtversenyben állt az örökrangsor élén az argentin Juan-Mauel Fangióval. A csúcsot változatlanul a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tartja.
A rajt után az ötödik helyről indult Hamilton mindkét Ferrarit, Charlaes Leclerc-t és Sebastian Vettelt is gyorsan megelőzte. A négyszeres világbajnok Vettel a csapatrádión a futóműre panaszkodott, majd a nyolcadik körben eltörött autójának a felfüggesztése, így kiállni kényszerült. Az első négy helyen sorrendben Bottas, Verstappen, Hamilton és Leclerc haladt a 14. körig, amikor Verstappen nyitotta a boxkiállások sorát.
Bottas a kerékcserét követően sorra autózta a leggyorsabb köröket, de ő és Verstappen két-, Hamilton viszont egy kiállásos taktikán volt, így a 36. körben a címvédő átvette a vezetést. A finn pilóta kitartóan üldözte csapattársát a futamgyőzelemért, az ötvenedik percben felzárkózött közvetlenül mögé, majd két körrel később, négy körrel a vége előtt megelőzte, így ismét az élre állt, és megnyerte a versenyt.
Austinban Verstappen, illetve a dán Kevin Mganussen és a spanyol Carlos Sainz Jr. is jubilált, mivel a századik Forma-1-es futamát teljesítette.
Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin (56 kör, 308,405 km, a pontszerzők):
1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33:55.653 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 4.148 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.002 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 52.239 mp h.
5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:18.038 perc hátrány
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:30.366 p h.
7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:30.764 p h.
8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör hátrány
9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1 k h.
10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 k h.
pole pozíció: Bottas
leggyorsabb kör: Leclerc, 1:36.169 perc (44. kör)
A vb-pontversenyek állása 19 futam után (még 2 van hátra):
pilóták:
1. Hamilton 381 pont – már világbajnok
2. Bottas 314
3. Leclerc 249
4. Verstappen 235
5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 230
6. Albon 84
7. Sainz 80
8. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 77
9. Ricciardo 46
10. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 43
11. Norris 41
12. Hülkenberg 37
13. Kvjat 35
14. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 31
15. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 21
16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 20
17. Romain Grosjean (francia, Haas) 8
18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 4
19. Robert Kubica (lengyel, Williams) 1
konstruktőrök:
1. Mercedes 695 pont – már világbajnok
2. Ferrari 479
3. Red Bull 366
4. McLaren 121
5. Renault 83
6. Toro Rosso 65
7. Racing Point 64
8. Alfa Romeo 35
9. Haas 28
10. Williams 1
(MTI)