Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A 35 éves Hamiltonnak ez az idei 11. és pályafutása 95. futamgyőzelme.
A brit világbajnok mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba másodikként, csapattársa, a thaiföldi Alexander Albon pedig harmadikként.
A rajtot Hamilton látványosan jól kapta el, azonnal jelentősen elnyúlt a mezőnytől, miközben a második pozícióból startoló Bottas beragadt és négyen is megelőzték. Hamilton mögé Verstappen sorolt be másodikként, Pérez pedig harmadikként. Két kanyarral később a mezőny hátsó részében Grosjean a kigyorsításnál hirtelen jobbra húzta a versenyautóját, amelynek hátsó kereke eltalálta Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) bal első abroncsát, emiatt a francia pilóta hatalmas sebességgel a közeli szalagkorlátba csapódott.
A Haas átszakította a korlátot, Grosjean fejét gyakorlatilag csak a glória néven ismert HALO-rendszer mentette meg, amely 2018 óta kötelező a Forma-1-ben. A becsapódáskor a Haas szabályosan kettétört, és a kiömlő üzemanyag azonnal lángra lobbant. Grosjean nem veszítette el az eszméletét, kiszabadította magát a lángoló autóból, és miközben a sportbírók és pályamunkások próbálták eloltani a tüzet, a francia versenyző – láthatóan sokkos állapotban – saját lábán elhagyta a baleset helyszínét.
Grosjeant kisebb égési sérülésekkel további vizsgálatokra kórházba szállították, a futamot pedig piros zászlóval félbeszakították, a szalagkorlát megjavítása több mint egy órát vett igénybe.
A futam Grosjean balesete után több mint egy órán keresztül állt, a szalagkorlátot ugyanis meg kellett javítaniuk a szakembereknek.
A verseny a második körtől, új állórajttal folytatódhatott. A mezőny ezt a startot sem úszta meg baleset nélkül, ezúttal Lance Stroll (Racing Point) egy kanyarban befordult Kvjat elé, a két versenyautó ütközése nyomán pedig a kanadai pilóta versenygépe felborult. Emiatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely a nyolcadik körben engedte útjára a mezőnyt.
Az első kerékcserékre a 19-20. körben kerített sort az élmezőny, és ezeket követően nem változott a sorrend a dobogós helyeken: Hamiltont Verstappen és Pérez üldözte. A folytatásban még egyszer jártak a boxban új abroncsokért a versenyzők, a 35. és a 36. körben, de a sorrenden ez sem változtatott.
A hajrához közeledve Verstappen felhagyott Hamilton üldözésével és egy újabb kerékcserével inkább a plusz egy világbajnoki pontot érő leggyorsabb körért szállt harcba, ebben sikerrel is járt. Hamilton győzelmét semmi sem veszélyeztette, Pérez versenyautója viszont három körrel a leintés előtt megadta magát, így Albon fért fel a dobogó alsó fokára.
A vb utolsó előtti futamát a jövő hétvégén rendezik szintén Bahreinben, Szahíri Nagydíj néven.
Végeredmény, Bahreini Nagydíj, Szahír (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:34:01.829 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.254 másodperc hátrány
3. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 8.005 mp h.
4. Lando Norris (brit, McLaren) 11.337 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 11.787 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 11.942 mp h.
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 19.368 mp h.
8. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 19.680 mp h.
9. Esteban Ocon (francia, Renault) 22.803 mp h.
10. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.
leggyorsabb kör: Verstappen, 1:32.014 perc
pole pozíció: Hamilton
A vb-pontversenyek állása 15 futam után (még 2 van hátra):
versenyzők:
1. Hamilton 332 pont – már világbajnok
2. Bottas 201
3. Verstappen 189
4. Ricciardo 102
5. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 100
6. Leclerc 98
7. Norris 86
8. Sainz 85
9. Albon 85
10. Gasly 71
11. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 59
12. Ocon 42
13. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 33
14. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 26
15. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 10
16. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 4
17. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 4
18. Romain Grosjean (francia, Haas) 2
19. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1
csapatok:
1. Mercedes 533 pont – már világbajnok
2. Red Bull 274
3. McLaren 171
4. Racing Point 154
5. Renault 144
6. Ferrari 131
7. Alpha Tauri 97
8. Alfa Romeo 8
9. Haas 3
(MTI)