Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ocon – akinek eddigi legjobbja a tavalyi Szahíri Nagydíjon elért második hely volt – mögött a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Aston Martin) ért célba másodikként, a címvédő, és a vb-pontversenyben a vezetést ismét átvevő brit Lewis Hamiltont (Mercedes) pedig harmadikként intették le.
Az összetettben eddig éllovas Max Verstappen (Red Bull) 10. lett.
A szezon a nyári szünet után, négy hét múlva a Belga Nagydíjjal folytatódik.
Végeredmény, Magyar Nagydíj, Hungaroring (70 kör, 306,63 km):
1. Esteban Ocon (francia, Alpine) 2:04:43.199 óra
2. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1.859 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.736 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 15.018 mp h.
5. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 15.651 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 63.614 mp h.
7. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 75.803 mp h.
8. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 77.910 mp h.
9. George Russell (brit, Williams) 79.094 mp h.
10. Max Verstappen (holland, Red Bull) 80.244 mp h.
11. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör h.
12. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1 kör h.
13. Mick Schumacher (német, Haas) 1 kör h.
14. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1 kör h.
kiesett: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin), 1. kör, ütközés miatt; Charles Leclerc (monacói, Ferrari), 1. kör, ütközés miatt; Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1. kör, ütközés miatt; Sergio Pérez (mexikói, Red Bull), 1. kör, ütközés miatt; Lando Norris (brit, McLaren), 2. kör, ütközés miatt; Nyikita Mazepin (orosz, Haas) 11. kör, ütközés miatt
pole pozíció: Hamilton
leggyorsabb kör: Gasly, 1:18.394 perc, 70. kör
A vb-pontversenyek állása 11 futam után:
versenyzők:
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 192 pont
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 186
3. Lando Norris (brit, McLaren) 113
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 108
5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 104
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 80
7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 80
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 50
9. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 48
10. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 48
11. Esteban Ocon (francia, Alpine) 39
12. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 36
13. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 18
14. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 16
15. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 4
16. George Russell (brit, Williams) 2
17. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1
18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1
csapatok:
1. Mercedes 300 pont
2. Red Bull 290
3. McLaren 163
4. Ferrari 160
5. Alpine 75
6. Aston Martin 66
7. Alpha Tauri 64
8. Williams 6
9. Alfa Romeo 2
(MTI)