Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az már a rajt előtt biztos volt, hogy csúcsdöntést könyvelhet el a sorozat: a tizedik helyről rajtoló, kétszeres világbajnok Fernando Alonso 21 évvel, három hónappal és nyolc nappal ezelőtt mutatkozott be a Forma-1-ben az Ausztrál Nagydíjon. A 40 esztendős spanyol pilóta a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher rekordját adta át a múltnak, akinél 21 év és három hónap telt el első és utolsó versenye között.
A rajtnál a tavalyi győztes Sergio Pérez (Red Bull) az élről induló monacói Charles Leclerc elé vágva átvette a vezetést. A negyedik helyen haladó spanyol Carlos Sainz Jr. kilenc kör elteltével fékhiba miatt feladta a versenyt, ferraris márkatársa, Leclerc azonnal ki is állt a boxba, a rövid virtuális biztonsági autós fázis alatt a Red Bull két pilótája, Pérez és a címvédő holland Max Verstappen viszont nem jött ki. Az élen nem sokkal később Verstappen megelőzte csapattársát, aki kijött a bokszba, majd kicsivel később, a 19. körben a holland is új abroncsokat kapott. Leclerc, Verstappen, Pérez volt ekkor a sorrend az élen, de nem élvezhette sokáig a vezetést a Ferrari: a 21. körben elfüstölt a motor a monacói autójában, így a maranellói istálló mindkét pilótája műszaki hiba miatt volt kénytelen kiszállni.
Ezzel a kettős győzelem szinte a Red Bull ölébe hullott, újabb virtuális biztonsági autós szakasz alatt mindkét autót kihozták gumicserére, a verseny folytatásában pedig zavartalanul közlekedve aratott kettős sikert a csapat. Az ötödször megrendezett Azeri Nagydíjon az ötödik különböző győztest avatták. Verstappen, a Red Bull 24 éves holland pilótája idei ötödik, pályafutása 25. F1-es sikerét zsebelte be, a vb-pontversenyben pedig növelte előnyét csapattársa, a másodikként célba érő, ezzel a pontversenyben előző Sergio Pérez és a nullázással a harmadik helyre visszacsúszó Leclerc előtt. A két Ferrari búcsúja nyomán „szabaddá váló” harmadik pozíciót a brit George Russell (Mercedes) szerezte meg, aki negyedszer állt dobogóra pályafutása során.
A világbajnokság jövő hétvégén a montreali Kanadai Nagydíjjal folytatódik.
A végeredmény, Azeri Nagydíj, Baku (51 kör, 306,049 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:34:05.941 óra
2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 20.823 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 45.995 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:11.679 p h.
5. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:17.299 p h.
6. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1:24.099 p h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:28.596 p h.
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1:32.207 p h.
9. Lando Norris (brit, McLaren) 1:32.556 p h.
10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:48.184 p h.
leggyorsabb kör: Pérez (1:46.046 perc, 36. kör)
pole pozíció: Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
A vb-pontversenyek állása 8 futam után (még 14 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 150 pont
2. Pérez 129
3. Leclerc 116
4. Russell 99
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 83
6. Hamilton 62
7. Norris 50
8. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 40
9. Ocon 31
10. Gasly 16
Alonso 16
12. Kevin Magnussen (dán, Haas) 15
Ricciardo 15
14. Vettel 13
15. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 11
16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 3
17. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 2
18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1
csapatok:
1. Red Bull 279 pont
2. Ferrari 199
3. Mercedes 161
4. McLaren 65
5. Alpine 47
6. Alfa Romeo 41
7. Alpha Tauri 27
8. Haas 15
Aston Martin 15
10. Williams 3
(MTI)