Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A 24 éves pilótának ez az idei 11., pályafutása harmincadik, és sorozatban aratott ötödik futamgyőzelme, amellyel 116 pontra nőtt az előnye az összetettben.
Verstappen mögött a pole pozícióból startolt Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárt másodikként, míg George Russel, a Mercedes brit pilótája harmadik lett.
A rajtnál Leclerc az élen tudott maradni, a hetedik helyről indult Verstappen pedig négy pozíciót javított, aztán az ötödik körben már második volt.
A 12. körben Sebastian Vettel (Aston Martin) versenyautója megállt a pálya szélén, emiatt a versenybíróság virtuális biztonsági autós szakaszt rendelt el, amely alatt Leclerc a boxba hajtott kerékcserére. Verstappen közben a pályán maradt, s átvette a vezetést, a Ferrari monacói pilótája pedig harmadikként tért vissza a küzdelembe.
A 24. körben Russell a második helyről állt ki kerékcserére, két körrel később pedig Verstappen hajtott a boxba friss abroncsokért. A holland vb-címvédő a második pozícióban folytathatta a futamot, s üldözőbe vette az újfent vezető Leclerc-t, akire meglehetősen nagy tempóban közeledett is.
A Ferrari a 34. körben szánta el magát arra, hogy reagáljon a Verstappen által diktált tempóra, s kerékcserére hívta Leclerc-t. A monacói másodikként tért vissza a mezőnybe, feladata pedig az volt, hogy a frissebb és gyorsabb gumikkal megpróbálja utolérni és megelőzni Verstappent a leintésig. Ez nem igazán sikerült Leclerc-nek, aki ugyan valamivel gyorsabb volt, mint az élen haladó rivális, de csak lassú ütemben és kis mértékben tudta csökkenteni a kettejük közötti különbséget.
A hajrá kezdetén a mezőny végéről rajtolt Carlos Sainz Jr. (Ferrari) már negyedik, míg a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) hatodik volt.
Öt körrel a leintés előtt Daniel Ricciardo (McLaren) volt kénytelen megállítania műszaki hibás autóját a pálya szélén, emiatt a biztonsági autó a pályára hajtott. Ekkor az egész mezőny kereket cserélt, a safety car viszont már nem hagyta el a pályát a leintésig, mert a mentés lassan halad, és a mezőny sem ért fel túl gyorsan a biztonsági autó mögé. Verstappent így a végén már nem tudta megszorongatni Leclerc, aki láthatóan csalódottan vette tudomásul, hogy meg kell elégednie a második hellyel.
A vb három hét múlva, Szingapúrban folytatódik.
Végeredmény, Olasz Nagydíj, Monza (53 kör, 306,72 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20:27.511 óra
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.446 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 3.405 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 5.061 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 5.380 mp h.
6. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 6.091 mp h.
7. Lando Norris (brit, McLaren) 6.207 mp h.
8. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 6.396 mp h.
9. Nyck de Vries (holland, Williams) 7.122 mp h.
10. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 7.910 mp h.
leggyorsabb kör: 1:24.030 perc (Pérez, 46. kör)
pole pozíció: Leclerc
A vb-pontversenyek állása 16 futam után (még 6 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 335 pont
2. Leclerc 219
3. Pérez 210
4. Russell 203
5. Sainz 187
6. Hamilton 168
7. Norris 88
8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 66
9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 59
10. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 46
11. Kevin Magnussen (dán, Haas) 22
12. Gasly 22
13. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 20
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 19
15. Mick Schumacher (német, Haas) 12
16. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 11
17. Csou 6
18. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 5
19. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 4
20. De Vries 2
csapatok:
1. Red Bull 545 pont
2. Ferrari 406
3. Mercedes 371
4. Alpine 125
5. McLaren 107
6. Alfa Romeo 52
7. Haas 34
8. Alpha Tauri 33
9. Aston Martin 25
10. Williams 6
(forrás: MTI, fotó: formula1.com)