Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Forma-1: Verstappen nyerte az el sem indított belga futamot

Forma-1: Verstappen nyerte az el sem indított belga futamot Sport

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, amelyet a heves esőzés és az erős szél miatt el sem tudtak indítani.

Hirdetés
Hirdetés

A 23 éves pilótának ez az idei hatodik, és pályafutása 16. futamgyőzelme.

Verstappen mögött George Russell, a Williams brit versenyzője lett a második, míg honfitársa, a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) a harmadik.

A verseny a heves esőzés és az erős szél miatt nem rajtolhatott el 15 órakor, 25 perccel később pedig a mezőny két kört tett meg a biztonsági autó mögött, majd a versenybíróság piros zászlóval félbeszakította az eseményt.

Csaknem három és fél órás várakozást követően 18:17 órakor újfent kigurultak a versenyautók a pályára a safety car mögött, de két kör után ismét visszatértek a boxutcába, mert megint piros zászlóval leállították a körözést.

Az újraindításnál ugyanakkor egyórás időhatárt rendeltek el a versenybírók, ennek a leteltét viszont végül nem várták meg, 30 perc után végeredményt hirdettek, mert az időjárás nem javult. A mezőny így gyakorlatilag a rajtsorrendnek megfelelően „ért célba”, az első tíz helyen zárók pedig a helyezésükért járó világbajnoki pontok felét kapták meg.

A világbajnokság egy hét múlva folytatódik Hollandiában.

Végeredmény, Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (1 kör, 7,004 km, a pontszerzők):
 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 3:27.071 perc
 2. George Russell (brit, Williams) 1.995 másodperc hátrány
 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.601 mp h.
 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 4.496 mp h.
 5. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 7.479 mp h.
 6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 10.177 mp h.
 7. Esteban Ocon (francia, Alpine) 11.579 mp h.
 8. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 12.608 mp h.
 9. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 15.485 mp h.
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 16.166 mp h.
    pole pozíció: Verstappen

    A vb-pontversenyek állása 12 futam után (még 10 van hátra):
    versenyzők:
 1. Hamilton 202,5 pont
 2. Verstappen 199,5
 3. Lando Norris (brit, McLaren) 113
 4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 108
 5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 104
 6. Sainz 83,5
 7. Leclerc 82
 8. Ricciardo 56
 9. Gasly 54
10. Ocon 42
11. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 38
12. Vettel 35
13. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 18
14. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 18
15. Russell 13
16. Latifi 7
17. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 2
18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1
    csapatok:
 1. Mercedes 310 pont
 2. Red Bull 303
 3. McLaren 169
 4. Ferrari 165
 5. Alpine 80
 6. Alpha Tauri 72
 7. Aston Martin 53
 8. Williams 20
 9. Alfa Romeo 3

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás