Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A mérkőzést a vendégek kezdték elszántabban, az első valamirevaló helyzet előttük adódott, amikor a 6. percben Dugandzic próbálkozását mentette szögletre Niczuly, majd Papa fejesénél is jól avatkozott játékba a 24 éves kézdivásárhelyi hálóőr. Két perc múlva Mironnak sikerült betalálnia, azonban Kovács István játékvezető előzőleges lesállás miatt érvénytelenítette a találatot.
A Sepsi OSK a 16. percben veszélyeztetett először, amikor Florin Ștefan beadását Hankic hárította, a kipattanót Vașvari küldte rá újra, de lövése elszállt a kapu felett. Ugyancsak Vașvari jegyezte az első játékrész legnagyobb szentgyörgyi helyzetét a 34. percben, a csapatkapitány 30 méterről eleresztett szabadrúgása közel állt ahhoz, hogy megtréfálja a vendégkapust.
A második félidőt Csiszér távoli próbálkozása vezette fel, a 20 éves játékos bombája alig tévesztett célt. Innentől Dugandzic lépett előtérbe, a télen leigazolt horvát támadó az 56. percben még csak próbára tette Niczulyt, majd három perc múlva már mattolta is a kapust, mint utóbb kiderült, a 25 éves csatár találata nemcsak a győzelmet, de a playoffbeli helyet is elhozta a botoşaniak számára, akik fennállásuk során először kerültek be a legjobb hat együttes közé.
A vértelenül futballozó szentgyörgyiek a 83. percben Tincu révén hagyták ki legnagyobb ziccerüket, Fülöp Lóránt szögletét követően a hátvéd fejese kevéssel kerülte el a kaput. A drámai végjátékban próbálkozott ugyan a Sepsi OSK, de átütő erő nélkül, így továbbra is nyeretlen maradt ellenfelével szemben az élvonalban.
Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 25. forduló: Sepsi OSK – FC Botoşani 0–1 (0–0). Sepsiszentgyörgy, MSK Stadion, mintegy 2500 néző. Vezette: Kovács István (Nagykároly).
Sepsi OSK: Niczuly – Csiszér, Bouhenna, Tincu – Vașvari – Gál-Andrezly (Dumiter, 53.), Fülöp I. (Fülöp L, 64.), Achahbar, Ştefănescu (Karanovic, 67.) – Safranko. Edző: Leo Grozavu.
FC Botoşani: Hankic – Hăruţ, Miron, Şeroni (Patache, 42.), Ţigănaşu – Papa (Cascini, 86.), Rodriguez – Cîmpanu (Ashkovski, 46.), Ebenhofer, Ofosu – Dugandzic. Edző: Marius Croitoru.
Gólszerző: Dugandzic (59.). Sárgalap: Vașvari (43.), illetve Dugandzic (63.), Ofosu (67.), Patache (79.), Ebenhofer (81.).
További eredmények: Chindia – Voluntari 1–2, Kolozsvári CFR – Viitorul 0–0, Academica Clinceni – Medgyesi Gázmetán 2–3, Jászvásári Poli – Krajova 2–5. A Dinamo – FCSB közti találkozó tegnapi lapzártánk után végződött. Ma 20 órától rendezik a Hermannstadt – Astra Giurgiu összecsapást.
Az alapszakasz utolsó, 26. fordulójának párosításai: Viitorul – Clinceni, Medgyes – Dinamo, FCSB – Chindia, Voluntari – Hermannstadt, Astra – Sepsi OSK, Botoşani – Jászvásár, Krajova – Kolozsvár.
Kiforditom,beforditom….mégis bunda a bunda.