Hallgass, tégy csodát!

Valamiért abban a percben az és csakis az jutott eszembe, vajon mekkora szobrot állítanak a világbajnokság után az orosz kapusnak. Óriási lehet majd esetleg a hasonlítgatás. Talán Nagy Péter cár lenne a méret? Esetleg Lenin? Aztán alább hagytam a megalázó mozdulatlanokat. Az a kapus, Igor Akinfejev egyszerűen elhessentette kapuja elől a pokol felől riadó labdákat: coki! Itt én vagyok az úr!
Himnuszokat, ódákat könnyű lehet írni az első boldog percekben, még 47 ezer ember társaságában is, plusz a világ szeme láttára. Hiszen valóságosan mennybe volt menendő az orosz kapus. De hát ki tesz igazságot, amikor másnap, harmadnap másik műveli a csodát?!
Választom az óvatosabb, de Nagy Péter cár szobránál nem kisebb méretű megállapítást, hiszen annak bő tere és választéka van. Ez a labdarúgó-világbajnokság kis népek csodatételeinek egész sora, emberek! Akkor viszont én hogy merek tíz ujjbegyen és milliárd szem előtt vakmerő döntőbírát játszani? Sehogy. Csak szeretni szeretem a vakmerőségen is túlmenőket – igen, az övéik, a népük, nemzetük nevében. Nincs ennél erősebb s egészségesebb kábítószer ám! Magyar dalból: valaki vár, ha hazamész… De hát azt a maréknyi játékost, azt a csodatevő kapust egy egész nép imádva várja otthon, teát főzne neki százmillió s még kettő, csak megsimogathatná!
Fakó, fakult a szó, hogy kis népek csatái az idei vb. Ha egy nép tucatnyi fia megy szemünk láttára a mennybe, ki a megmondhatója, ki hatalmasabb annál?!
Istenem, Dél-Korea, aztán a szigeteikre zsúfolt japánok… Mit érdekelne engem, miért nipponoz nyálason a riporter, hiszen Japán az Japán, s Nippon csak a legnagyobb szigetük! Ilyen iparkodással mondhatna inuitot is, hiszen az egyik japán játékos neve Inui, mégsem eszkimó a kis ügyes.
Kis népek nincsenek ebben a csatasorban. Itt meg lehet szeretni a csodatevő emberi népséget magát. És jöhet naponta a hozsanna, el a záró, egyetemes himnuszig az emberi szépségről. <<