Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Harmadik egymás utáni győzelmét húzta be a KSE

Harmadik egymás utáni győzelmét húzta be a KSE Sport

Szombaton, a labdarúgó 3. Liga 2. csoportjának negyedik fordulójában a Kézdivásárhelyi SE az AFC Viitorul Onești vendégeként aratott egygólos győzelmet.

Hirdetés
Hirdetés

Az első félidő kiegyensúlyozott játékot hozott, melyben a két fél semlegesítette egymást.

A második játékrészben a kézdivásárhelyi kék-fehérek határozottabban léptek pályára, nyomás alá helyezve a házigazda alakulatot. A KSE támadásai negyedórával a mérkőzés vége előtt góllá értek: Neamțu a 75. percben egy szögletet követően bevette Grosz kapuját, megszerezve a meccs egyetlen gólját, egyben bebiztosítva a székelyföldi csapat harmadik győzelmét.

„Egy jó csapattal mérkőztünk meg, a dicséret a játékosokat illeti meg. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, a fiúk hozzáállásával, hiszen megértették, hogy munka és fegyelem nélkül semmit nem lehet elérni. Köszönöm a vezetőségnek, hogy támogatják munkánkat, és a drukkereket arra biztatom, higyjenek bennünk, hiszen nagy dolgokat érhetünk el” – nyilatkozta a mérkőzés után lapunknak Negoiță Liviu edző.

A következő fordulóban a KSE a CSM Adjud 1946 csapatát fogadja hazai pályán.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, alapszakasz, 4. forduló

AFC Viitorul Onești – Kézdivásárhelyi SE 0–1 (0–0)

Góllövő: Neamțu (75. perc)

AFC Onești: Grosz – Marcu, Ianau, Fudulache, Lazar, Girneața, Motei, Toader, Romanescu, Neculai, Baciut. Cserék: Pohrib, Ștefănescu, Albert, David, Cucu, Tancau, Maftei. Edző: Dananae Ovidiu.

KSE: Butuza– Rusu, Burlacu, Neamțu, Drugă, Fábián, Gajdó, Barta, Nechita, Gergely, Cranțea. Cserék: Csíki, Zöld, Dobos, Fülöp, Bandi, Veres, Albu, Bunduc. Edző: Negoiță Liviu.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások