Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Első lépésben a nyolc döntős két csoportban mérkőzött meg egymással. Az A csoportban két háromszéki csapat, a házigazda KSE és a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub rögtön az első napon farkasszemet nézett egymással, az összecsapás a kézdiek 51–27-es győzelmével ért véget.
Dobogóközelben a KSE
A folytatásban a KSE Voluntari csapatát győzte le 64–43-ra, majd a Bukaresti CSM-től 67–35 arányú vereséget szenvedett, második helyről jutva az elődöntőbe, ahol a fővárosi Dan Dacian csapata erősebbnek bizonyult (68–32), így a kék-fehérek vasárnap a kolozsvári NBS-szel mérkőztek a bronzmeccsen. A KSE fordulatos mérkőzésen 43–38 arányban alulmaradt, így a negyedik helyen végezte a bajnokságot.
A KSE csapata: Zoller Eszter, Benedic Iringó, Daczó-Hodor Panna, Covaciu Adrienn, Kovács Fanni, Simon-Császár Kriszta, Páll Adrienn, Bódi Szidónia, Váradi Henrietta, Páll Dorottya, Todor Barbara, Béres Karola, Vajda-Ágoston Adrienn. Edzők: Csutak András, Farkas Alpár.
Remekeltek a rájátszásban
A Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub a második csoportmérkőzésen a Bukaresti CSM-től 51–39-re kikapott, majd Voluntari-t 47–37-re legyőzte. A rájátszásban a megyeszékhelyiek előbb Ploiești csapatát győzték le 46–14-re, majd a brassói Brașoviát 51–31-re lelépve szerezték meg az 5. helyet.
A Sepsi ISK csapata: Szőcs Uzonka, Kovács Renáta, Bod Fanni, Vári-Ferenczy Zsanna, Csáki Abigél, Csősz Orsolya, Péter Kata, László Kincső Orsolya, Németh-Márton Noémi, Dezső Petra, Jaksa Lívia Hanna, Guiu Kovács Beáta, Biró Bóra Kamilla, Biró Hanna, Fodor Panna. Edző: Nemes Áron.
Fővárosiak egymás között
A 7 helyért vívott mérkőzésen Ploiești 41–38-ra győzte le Voluntari csapatát, míg a döntőben két főváros csapat, a Dan Dacian és az elődöntőben az NBS-t 41–37-re legyőző CSM ütközött, az 55–21 arányú győzelem és a bajnoki cím a a „dákoké” lett. A döntő torna sorrendje: 1. És bajnok Dan Dacian, 2. Bukaresti CSM, 3. Kolozsvári NBS, 4. KSE, 5. Sepsi ISK, 6. Brassói Brașovia, 7. Ploiești, 8. Voluntari.
Háromszéki különdíjasok
Ami a különdíjakat illeti, a Sepsi ISK kiemeltjei Jaksa Hanna és Biró Bóra, emellett Csősz Orsolya a turné All Star csapatába is bekerült. A KSE kiemeltjei Todor Barbara és Páll Dorottya, a torna All Star csapatába Benedic Iringót választották be a kék-fehér alakulatból, míg Zoller Eszter a turné legjobb passzolója címet zsebelte be.
Fotó: Voloncs Orsi