Hatvan év piros-kékben

A Sepsiszentgyörgyi Sportnapok egyik mozzanataként mutatták be szeptember 24-én a Nemes Áron szerkesztésében megjelent, 60 év piros-kékben című kötetet, amely a megyeszékhelyi sportiskola hat évtizedet felölelő monográfiája. A sportiskola igazgatója fontosnak tartotta lejegyezni az intézmény eredményekben gazdag tevékenységét.

Nemes Áron 2008 óta tölti be a Sepsiszentgyörgyi ISK vezetői funkcióját, korábban senki más nem igazgatta ilyen hosszú ideig az intézményt.

„Nem könnyű feladatra vállalkoztam, amikor a sportiskola gyökereit kutattam, mert az emlékezet csalóka, van, aki egyféleképpen emlékszik egy bizonyos dologra, van, aki megesküszik, hogy teljesen másképp történt mindaz. Az objektivitásra törekedtem a kötet összeállításakor, tényleges adatokra támaszkodtam” – idézte fel Nemes Áron, aki a Székely Mikó Kollégium levéltárában próbálta felkutatni a kezdeteket.

Az 1960–61-es tanévben még szakkörökként működtek a sportiskolás csoportok, majd az egész országot átívelő sportiskola alapítási folyamat eredményeképpen 1961-ben jött létre a sepsiszentgyörgyi.

„Az első években a mostani Mikó mellett működő sportosztályok formájában létezett, megtaláltam az alapítási jegyzőkönyvet, ami támpontot tudott adni a kezdetekről. Később már a 2-es számú líceumban is létrejöttek sportosztályok, abból alakult ki a 2-es számú sportiskola, különálló sportiskola is létezett, ezeket kellett rendszerezni. A Megyei Tükör cikkei is segítettek, de az sem tudott teljes képet adni az egészről, mivel többnyire a népszerűbbnek tartott labdarúgásra, kézilabdára és kosárlabdára koncentrált” – részletezte.

A kötetben megismerkedhetünk az ISK történetének meghatározó személyiségeivel (a sportiskola mindenkori tanárainak összesített névsorát is megtalálhatjuk benne), kiváló sportolói pályafutásával, és a fotók mellett érdekes anekdoták is helyet kaptak benne.

A szerző személyes adalékként megjegyzi, hogy a Nemes család négy nemzedéke képviselteti magát a könyv hasábjain. „Nagytatám, Nemes Antal sportszerető ember volt, a tanfelügyelőségen dolgozott, a korabeli jegyzőkönyvekben a sportiskola alapításánál jelenik meg, édesapám és nagybátyám nagyon jó kosarasok voltak, én fociztam és kosaraztam, öcsém nagyon jó focista volt, a negyedik nemzedék már a lányom, aki ifjúsági válogatott kosárlabdázó”.

A helyi sajátosságnak számító kosárlabdáról szólva Nemes Áron elmondta, tisztelik a nagy elődök– Bogdán Antal, a Váncsa-házaspár – munkásságát, akiknek nehéz a nyomdokaiba lépni, de mára már annyira megváltozott a sportág, hogy nem könnyű ugyanazokat a sikereket elérni. „Az, hogy Sepsiszentgyörgynek bajnok kosárlabdacsapata van, látszólag megkönnyíti a munkánkat, mert valóban sokan akarnak kosarazni, másrészt viszont ezeknek a gyerekeknek ilyen magasszintű, hivatásos felnőtt csapatba bekerülni szinte-szinte lehetetlen. Egy kézdi gyerek például könnyebben megtudja tenni a lépést az ifjúságiból a felnőtt sport fele”.

Az igazgató büszke arra, hogy egy összetartó tanári és szülői közösség tartozik az intézményhez, ám nem tudja, mit tartogat a következő fejezet, mivel a tervek szerint a sportiskolák néhány éven belül átkerülnek a helyi önkormányzatok hatáskörébe. „Reméljük, a helyi közösség értékeli, hogy van egy olyan intézmény, amely a kicsiket sportra és egészséges életmódra oktatja intézményes keretek között, és bár nem lesz mindenkiből élsportoló, de számos egyéb előnnyel jár az ide tartozás”.