Interjú Fejér Bélával, a Sepsi OSK kapusával

Barátságos, jó lelkű, segítőkész, maximalista, Zabolán született, tanulmányait a kézdivásárhelyi Apor Péter szakközépiskolában végezte, 23 évesen fiatal tehetségként tartják számon, Fejér Csongor Bélával, a Sepsi OSK csapatának kapusával beszélgettünk eredményeiről és nehézségekről.

– Hogy kerültél a Sepsi OSK csapatához?

– A Marosvásárhelyi ASA csapatánál voltam egy ideig, amikor ott vége lett a szerződésemnek, szabad játékossá váltam. Voltam próbajátékon Magyarországon, a Videotonnál, azonban nem sikerült ott maradnom, így kerültem hazai pályára, a Sepsi OSK csapatához, mint kapus.

– Mit jelentett számodra ez a szerződés?

– Sokat, elsősorban azért, mert itthon lehetek, és az OSK színeiben bizonyíthatom tehetségemet, de ez komolysággal is jár, profi szinten kell játszanunk, ha valamit el akarunk érni a jövőben.

– Kinek köszönheted, hogy a csapatban vagy?

– Elsőként magamnak és a kitartásomnak, ez mellett rengeteget köszönhetek Orbán Ferenc futballedzőnek, aki elindított ezen a pályán. Általa kerültem be a kézdivásárhelyi Nagy Mózes futballcsapatába, és onnan vitt tovább az utam. Ha hálát kellene mondanom, akkor sok mindenki megérdemelné, a szüleimet, barátaimat és barátnőmet is beleértve.

– Mesélj kicsit az előzményekről, mit csináltál mielőtt az OSK csapatához leszerződtek?

– Mielőtt az OSK csapatához kerültem, a Marosvásárhelyi ASA-nál játszottam két és fél évet. Tehetséges csapat volt, nagyon sokat tanultam és fejlődtem, és az eddigi tapasztalataimat is ott szereztem.

– 2013-ban debütáltál az U-19-es román válogatottban. Hogyan tekintesz vissza azokra az évekre? Melyek voltak a legszebb pillanatai?

– Emlékezetes pillanatok kötnek az U-19-hez, emlékszem egy 3–0 nyereséggel mutatkoztam be a válogatottnak. Örültem, hogy ott lehettem, megmutathattam azt, amire képes vagyok, kihozhattam magamból a maximumot.

– Volt olyan meccs, amikor félelem volt benned?

– Persze. Minden meccs előtt félelem van bennem, hogy mi fog történni, ki fog több gólt szerezni, ki tudom-e védeni a támadásokat. Szerencsére ez, az első pár percben, a meccs kezdése után már el is múlik.

– Szereztél már csapat- és egyéni trófeát? Ha igen, melyikre vagy a legbüszkébb?

– Igen, szereztem. A legtöbb trófeám még az OSK előtti. Több turnéról tértem haza a legjobb kapus címmel. Marosvásárhelyen a Szuperkupa győzelem, vagy a Steaua elleni nyereség is büszkeséggel tölt el. Az utóbbi az, amire mindig emlékezni fogok, ott voltam 10–20 ezer ember előtt, igaz nem játékosként azon a meccsen, de csapattagként emeltem fel a kupát. Ezek azok a dolgok, amelyek tovább vittek, és mai napig erőt adnak, ha akadályba ütközök.

– Hogyan élsz meg egy meccset? Mi okoz nehézséget?

–A foci az életem, minden meccsen úgy játszok, mintha az lenne az utolsó, beleadom szívemet, lelkemet, annak érdekében, hogy a csapatom győzzön. Nem egyszerűen jó kapus akarok lenni, hanem a legjobb. Nehézségbe csak úgy ütközünk, ha nem vagyunk ott fejben, és nem koncentrálunk a játék alatt. Ezekre azonban nem gondolok, próbálom a legjobbat kihozni minden helyzetből, legfőképp magamból.

– Zárásként mit üzensz a szurkolóknak?

– Csupán annyit, hogy egy ajándék vagytok. Ritka az a csapat, akinek ehhez hasonló szurkolótáborra van, mint az OSK-nak. Köszönöm nektek, hogy jóban-rosszban mellettünk álltok, biztattok.

Tamás Réka