Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ismét indítanak felnőtt női kosárlabdacsapatot Kézdivásárhelyen

Ismét indítanak felnőtt női kosárlabdacsapatot Kézdivásárhelyen Sport

Tavaly anyagi okokból visszalépett a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata a Nemzeti Ligából a bajnokság kezdete előtt, így a kék-fehéreket utánpótlás-csapataik képviselték az országos megmérettetéseken. Az ősszel startoló bajnoki idényben azonban ismét lesz felnőttcsapat Kézdin, derül ki a Lénárt Adolf ügyvezető menedzserrel folytatott beszélgetésünkből.

Hirdetés
Hirdetés

Lénárt remek hírrel kezdte a 2024–2025-ös bajnoki idény beharangozóját a céhes városi kosárkedvelők számára: „Újdonság, hogy ismét lesz felnőttcsapat. Nem siettünk a bejelentéssel, amíg nem voltunk biztosak benne, hogy lesz költségvetésünk” – jelentette ki. Hozzátette, az újjáépítést az alapoktól kezdik.

„A második ligába (Liga I – szerk.) neveztünk. Amúgy, mivel tavaly visszaléptünk, nem is indulhatnánk az elsőben (Nemzeti Liga), és egy nagyon fiatal csapatra, helyi, illetve környékbeli ifjakra számítunk” – szögezte le.

Azonban az ifjak mellé tapasztaltabb játékos is érkezik várhatóan, „Próbálunk visszahozni a régi »katonákból« is egy–kettőt” – hangsúlyozta, ám egyelőre nincs semmi konkrét ebben a tekintetben. „Próbálunk »összerakni« pár felnőtt játékost, melléjük meg jönnek majd az ifik” – hangzott el.

Régi-új edző a csapat élén

A felsorolt tervek mellett van már biztos pont is, az edző kiléte. „A spanyolországi Claudio Garcia Morales edzővel (a fotón álló sor, második balról) tavaly mondhatni felfüggesztettük a szerződésünket, most pedig ismét érvénybe léptetnénk azt” – jegyezte meg. Ami a kitűzött célt illeti, a klub filozófiája nem változott.

„Nem az eredményen lesz a hangsúly. Van jó néhány tehetséges ifi játékosunk, őket szeretnénk beépíteni, mélyebb vízbe dobni, hadd kóstolgassák a felnőtt mezőnyt” – hangsúlyozta.

A bajnokság vélhetően októberben startol, egyelőre a csapatépítésen dolgoznak. „Ebben a hónapban körvonalazódik a csapat, szeptember elején érkezik az edző, akkor kezdjük a felkészülést” – összegzett.

Utánpótláscsapatok az élvonalban

Az ősszel induló bajnoki idényben szereplő ificsapatokról is érdeklődtünk. „A lányoknál van egy top U15-ös csapatunk, amely az országos élvonalban szerepel, emellett valószínű, hogy U13-as csapattal is nevezünk. A fiúknál is két korosztályos csapattal indulnánk. Egyelőre ez biztos” – sorolta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás