Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Igazi ünnepi hangulat uralkodott múlt csütörtökön a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán, ahol a Háromszéki Ágyúsok megadták a módját a bemutatkozásnak, valódi ágyú vezette fel ugyanis a fiatal erőkből álló csapatot, amely az ősztől már a hazai jégkorong-bajnokságban lesz érdekelt. Az év elején merült fel a felnőtt csapat ötlete Kézdivásárhelyen, ehhez csakhamar csatlakozott Sepsiszentgyörgy, felismerve, hogy közösen sikerülhet olyan alakulatot létrehozni, amely méltán képviselheti Háromszéket az országos bajnokságban. A két város mellé állt a megyei önkormányzat is, így egyenlő arányban, összesen 3 millió lejes támogatással indulnak a Háromszéki Ágyúsok.
Bokor Tibor, a céhes város polgármestere úgy fogalmazott, egy álom vált valóra azzal, hogy sikerült befejezni a műjégpályát, amelyhez egy ütőképes felnőtt jégkorongcsapat dukál, mintegy bizonyságul a helyi kishokistáknak, hogy kemény munkával, hová lehet eljutni. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád-András történelmi pillanatnak nevezte a csapat megalakulását, és köszönetet mondott mindazoknak, akik ehhez hozzájárultak. Tamás Sándor megyei tanácselnök felidézte a nemrég elhunyt Deme László emlékét, aki fáradhatatlanul dolgozott a kézdivásárhelyi oktatás és sport érdekében, és aki meggyőződése szerint most elégedett lenne ezzel a megvalósítással.
A klub elöljárói elárulták, a székelyföldi jégkorongot képviselve szerették volna megkülönböztetni magukat a többi klubtól, egyediségüket a háromszékiek ágyúöntő múltjában vélték felfedezni, innen ered az Ágyúsok név. Ami a kék és narancssárga klubszíneket illeti, a két város utánpótláscsapatai adták az ihletet, a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek narancssárga, a kézdivásárhelyi Bikák kék mezben játszanak.
– Összefogott a kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi jégkorong-társadalom, közösen vágtunk bele ebbe a projektbe, összedobtuk az erőnket, energiánkat és nem utolsósorban pénzügyi forrásainkat, létrehozva egy olyan csapatot, amellyel helyt tudunk állni a hazai bajnokságban – fejtette ki Miklós Ervin klubelnök, aki szerint folyamatosan fejlődni szeretnének.
Céljuk, hogy a Székelyföldi Jégkorong Akadémia tevékenységét támogatva felkarolják a fiatal, környékbeli tehetségeket, és pár év múlva már nemzetközi szinten is megállják helyüket. A nyolccsapatos bajnokságban egyelőre a negyedik hely megszerzését tartják elképzelhetőnek a klubvezetők, a Háromszéki Ágyúsok játékoskeretük alapján versenyképesnek ígérkeznek a Sportullal, a Sapientiával, a Steauával és Galaccal szemben is.
A Háromszéki Ágyúsok vezetőedzője a 44 éves svéd Pär Torstensson lett, aki az elmúlt három idényben a norvég élvonalbeli Lillehammer másodedzője volt. Segítője Kertész Zoltán, a csapatmenedzser Rajz Tamás, de a klubvezetésben szerephez jut Máthé Zsolt és Kernászt Huba is. Az új háromszéki csapat augusztus végén érdemben is megmutathatja magát, ugyanis Csíkkarcfalván részt vesz a Székelyföld Kupán. Ellenfelei a házigazda Sapientia U23, a Csíkszeredai Sportklub és a Steaua Bukarest lesznek.
Barátságos mérkőzés, Deme László Műjégpálya, Kézdivásárhely: Háromszéki Ágyúsok – Sapientia U23 3–0 (1–0, 1–0, 1–0), gólszerzők: Márton (7.), Sándor (35.), Fetés N. (48.).
A Háromszéki Ágyúsok játékoskerete: László Arnold, Móré Szabolcs, Pál Bence Norbert (kapusok), Horváth Pál, Biró Mátyás, Danalizi Gergő, Ferencz Szilárd, László Hunor, Roth Zoltán László, Már Róbert, Fetés Róbert, Fetés Norbert, Szabó Zsolt Ákos, Márton Koppány, Antal Előd, Antal Alfréd, Ilyés Tamás, Gecse Olivér, Sándor Zoltán, Kernászt Máté, Móré Valter, Józsa Artúr, Solymosi Tamás, Paior Sergej. Vezetőedző: Pär (Pelle) Torstensson. Másodedző: Kertész Zoltán. Csapatmenedzser: Rajz Tamás. Kinetoterapeuta: Szász Ágnes. Vezetőség: Miklós Ervin, Máthé Zsolt és Kernászt Huba.