Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól sikerült az első verseny

Jól sikerült az első verseny Sport

Remek teljesítményt ért el Szabó Norbert hétvégén, a Tajvanon rendezett CL1 kategóriájú pályakerékpáros versenyen. A sepsiszentgyörgyi sportoló sprintben és keirinben is a negyedik helyen végzett, és ezzel 300 pontot gyűjtött. A világkupára gyúró Szabó ma még bizonyíthat, ezúttal egy napon szervezik mindkét próbában a kvalifikációkat és a finálékat is.

Norbert egy hete érkezett Tajvanra Horváth Sándor kíséretében, hogy Románia képviseletében részt vegyen két, CL1-kategóriájú futamon, amelyeken – elvben – összesen 800 pontot lehet gyűjteni a világkupára. A világkupára meg azért kell kijutni, mert csak onnan vezet út a végső célhoz, a tokiói Nyári Olimpiai Játékokra. Itt próbálhatta ki először versenykörülmények közepette vadonatúj, Look R96 típusú pályakerékpárját, amit a Bertis támogatásával vásárolt.
Szerdán, a szabadtéri pályán tartott edzésen hatalmasan bukott, de örömmel jelentette: a „rakétának” nem lett semmi baja, „csak” a sisakja „ment nyugdíjba”, és az ő karjáról meg oldaláról horzsolódott le néhány tenyérnyi helyen a bőr. A szombati sprint kvalifikációban simán jutott a legjobb 16, majd 8 közé, ahonnan igen éles versenyben, egy maláj sprinter „kárára” jutott az első négybe. Ott viszont 3 századmásodperccel kikapott a kazah Szergej Ponomarjovtól, az egy kilométeres állórajtos Ázsia-bajnoktól, így a negyedik hely biztonságában készülhetett a vasárnapi kisdöntőre.
Vasárnap délelőtt a harmadik helyért vívott csatában egy másik kazah, Makszim Naljotov volt az ellenfele: az első futamot ő nyerte, a másodikat Norbert, a döntő futamot a kazah versenyző húzta be fotófinissel. Norbert tehát a negyedik lett sprintben, amiért 150 pont jár.
Keirinben (motorfelvezetéses üldözőverseny) vasárnap délután szervezték a kvalifikációt és a döntőt is. Norbert megnyerte a selejtezőfutamát, majd második lett a középdöntőben, és ezzel bejutott a hat finalista közé. A döntőfutamot a negyedik helyen végezte, amiért ismét 150 pont „üti a markát”.

– Örülök annak, hogy bár ez az idény első versenye, ahol mindig kialakulhat váratlan helyzet, hiszen nem tudod, a többiek hol tartanak, fizikailag és szellemileg jó formában éreztem magam. Kaptam 300 pontot, ez remek eredmény – mondta el megkeresésünkre Norbert.

Ma ismét starthoz áll a világ élvonalának számító mezőny, sprintben és keirinben egyaránt. Az eredményekre holnapi lapszámunkban visszatérünk.
Szabó Norbert támogatói a Bertis, a Conico, az In-Nova, a Depo, a High Energy és a Román Kerékpáros-szövetség. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 20., 19:03
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Örülök Norbi sikerének, hisz barátom, tavaly még motoros segítője voltam, most Norbi a fiam edzője. Végre egy szentgyörgyi kerekes a világporondom. Íme nem kell az USA-ból hozni sportolókat nőnek itthon is

  • User
    Dátum: 2019. május 20., 22:36
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Tisztelet Norbinak az eddigi eredményért, valamint köszönet azoknak a cégeknek, Sepsiszentgyörgyon, akiksegitettek anyagilag ebben a versenyben.