Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jövő héten sorsolások!

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos eseménynaptárában a 2022. június 14-i napra sorsolások vannak betervezve. E szerint a Bajnokok Ligája előselejtezői mellett kisorsolják az Európa-konferencialiga (EKL) első selejtező fordulójának a mérkőzéseit.

Hirdetés
Hirdetés

Rengeteg a résztvevő. Mindkét kupában a legalacsonyabb értékpontszámmal rendelkező országok csapatai kerülnek urnákba. Másnap, június 15-én a BL-ben és az EKL-ben is újabb sorshúzásokra kerülhet sor. Akkor már az a tét, hogy az első selejtezőn túljutó csapatoknak kikkel kell mérkőzniük a második selejtező fordulóban.

Mint ismeretes, a Sepsi OSK a második fordulóban kapcsolódik be a sorozatba, és jó előre tudni fogja, hogy melyik mérkőzés továbbjutója lesz az ellenfele. Így volt ez a tavaly is, amikor a felvidéki Spartak Trnava (Nagyszombat) és a máltai FC Mosta párharcára kellett figyelni. A szigetországiak az első mérkőzésen 3–0-ra is vezettek, a végén 3–2 lett, a visszavágón pedig a felvidékiek győztek 2–0-ra. Következett a Spartak – Sepsi OSK párharc, a nagyszombati mérkőzés 0–0 volt, a visszavágó 1–1, és az új szabályzat értelmében egyenlő eredmény esetén nem számít az idegenben lőtt gól, ezért hosszabbítás, majd 11-esek következtek, ahol a vendégcsapat volt a jobb.

Az UEFA naptárában az EKL első selejtezős napja július 7., a visszavágók dátuma július 14. A második selejtező forduló napjai: július 21., illetve július 28., a szokványos egyhetes ütem. Szintén az UEFA-naptárban az olvasható, hogy az Európa-konferencialiga harmadik selejtezős fordulójának mérkőzéseit már július 18-án kisorsolják, ami azt jelenti, a Sepsi OSK is tudja majd, hogy továbbjutás esetén milyen ellenfél várhatja a harmadik menetben. 

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás