Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hiába dolgozott ki ígéretes helyzeteket a mérkőzés első felében a Sepsi OSK, gondjai adódtak a befejezésnél, és ahogy a futballban lenni szokott, ezek megbosszulták magukat a FCSB elleni vasárnapi találkozón. A véghajrában a házigazda fővárosiak öt perc leforgása alatt eldöntötték a győztes kérdését a Nemzeti Arénában, a sepsiszentgyörgyiek második vereségüket szenvedték el az élvonalbeli pontvadászat 5. fordulójában.
A Sepsi OSK első ígéretes helyzetére nem kellett sokat várni a FCSB elleni mérkőzésen, már a második percben remek lehetőség alakult ki Drăghici és Tandia kiváló összjátékának köszönhetően. Előbbi passzát utóbbi küldte kapura, azonban J. Morais még időben tudott blokkolni, a labda így a kapufát találta el. A 19. percben Fülöp birkózott ki egy ziccert Vaşvarinak, azonban a jól kimozduló Bălgrădean meghiúsította a próbálkozást. Bő negyedóra múlva újra megvillant a Tandia–Drăghici duó, tökéletes helyzetbe hozva Mensaht, aki senkitől sem zavartatva tüzelhetett, azonban lövése Qakát találta el, és szögletre pattant. Nem született gól az első félidőben, Niczulynak ráadásul még hárítanivalója sem adódott az első 45 percben. Az első játékrész derekán, kissé megkésve, de megérkezett a Székely Légió is, a szurkolók ezúttal is hozták formájukat, és végigénekelték a meccs hátralevő részét.
A második játékrészben ellaposodott a játék, sokáig úgy tűnt, az egyik csapat nem tud betalálni, a másik pedig megelégszik a döntetlennel. A sors azonban nem így akarta, a 80. percben Jovanovic kezezése miatt büntetőhöz jutott a FCSB, amit Gnohere magabiztosan értékesített, majd pár perc múlva Coman szabadrúgásból vette be Niczuly kapuját. Ha eddig négy meccsen mindössze két gólt kasszírozott az OSK, most öt perc leforgása alatt kapott kettőt, ezzel pedig harmadszor kapott ki a fővárosi sztárcsapattól. Az Európa Liga playoffbeli, Bécsi Rapid elleni csütörtöki mérkőzésre készülő FCSB halovány játékkal ugyan, de bebiztosította a 3 pontot, és tíz pontjával átmenetileg a rangsor élére ugrott. A 7 pontos Sepsi OSK számára a Botoșani elleni kiszállás következik.
– Csalódott vagyok amiatt, hogy kikaptunk, de úgy gondolom, a fiúk dicséretet érdemelnek. A büntetőig a FCSB-nek helyzete sem volt, és, ha nincs az a bírói döntés, akár holnaputánig is játszhattunk volna kapott gól nélkül. De ez van, a játékvezetők alig várták, hogy valamit befújhassanak ellenünk, és meg is lett ennek az eredménye. Amikor Velev ellen szabálytalankodtak 17 méterre a kaputól, azt nem látták, ellenben a 85. percben túl könnyedén adtak szabadrúgást ellenünk – nyilatkozta a meccs után Eugen Neagoe vezetőedző.
Labdarúgó I. liga, 5. forduló: FCSB – Sepsi OSK 2–0 (0–0). Bukarest, Nemzeti Aréna. Vezette: George Rădulescu (Bukarest). Gólszerzők: Gnohere (80. – tizenegyesből), Coman (85.).
FCSB: Bălgrădean – Jakolis, Bălașa, J. Morais, Al. Stan – Ov. Popescu, Qaka (Moruțan, 46.) – D. Man, D. Benzar (Teixeira, 67.), Fl. Coman – Rusescu (Gnohere, 46.). Edző: Nicolae Dică.
Sepsi OSK: Niczuly – De Moura, Viera, Jovanovic, Sato – Vaşvari, Velev – Mensah (Hamed, 54.), Fülöp (Simonovski 78.), Drăghici (Dodoi, 72.) – Tandia. Edző: Eugen Neagoe.
Sárgalap: Bălașa (70.), illetve Sato (58.), De Moura (83.).
A forduló további eredményei: Jászvásári Poli – Botoșani 2–1, Astra Giurgiu – Dunărea Călărași 1–1, Viitorul – Medgyesi Gázmetán 2–0. A tegnap esti Kolozsvári CFR Cluj – Dinamo találkozó lapzártánk után kezdődött. A mai program: 18 órától Hermannstadt – Voluntari, 21 órától Krajova – Concordia Chiajna.